2019. november 13. szerdaSzilvia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az iraki foglyok gyerekeit is kínozták az amerikai katonák?

2006. február 15. 11:41, utolsó frissítés: 11:41

Az amerikai hadsereg egy volt tiszthelyettese szerint amerikai katonák egyebek között azzal próbálták megtörni iraki foglyaikat a Bagdad melletti Abu Graib börtönben, hogy a foglyok gyerekeit kínozták.

Samuel Provance volt őrmester, akit éppen ilyen értelmű korábbi vallomása miatt fosztott meg rendfokozatától az amerikai hadsereg, az amerikai kongresszus képviselőházának egyik albizottsága előtt tett vallomást. Ez az albizottság olyan személyek panaszaival foglalkozik, akiket megtorlás ért amerikai tisztségviselők hibáinak vagy visszaéléseinek leleplezéséért.

Az őrmester csak egyetlen esetet mondott el, és azt sem saját tapasztalata, hanem egy kollégája elbeszélése alapján, de úgy vélekedett, hogy a foglyok gyermekeinek kínzása "bevett módszer" volt az iraki foglyok megtörésében.

Konkrétan Hamid Zabar iraki tábornok ügyéről számolt be. Elmondása szerint a tábornokkal együtt börtönbe zárták az iraki katonai vezető tizenhat éves fiát is A serdülőt csupán azért vitték be, hogy gyötrésével vallomásra, adatok elárulására kényszerítsék a tábornokot.

Provance beszámolója szerint a fiút köztörvényes bűnözők közé zárták, noha köztudomású volt, hogy a köztörvényesek gyakran bántalmazzák a gyengébbeket celláikban. Később az apa szeme láttára jeges vízzel locsolták a fiút az amerikai kihallgatók – mondta az exőrmester, hozzátéve, hogy Zabar tábornok esetében nem vált be a módszer, nem tudták vallomásra bírni.

Közben az ausztráliai SBS közszolgálati televízió bejelentette, hogy rövidesen újabb fotókat mutat be az Abu Graib börtönben történt kínzásokról. Ezek a képek ugyanakkor készültek, mint a 2004-ben már nyilvánosságra került hírhedt Abu Graib-i fényképek.

Az ausztráliai tévéállomás szerint az újabb felvételek arról tanúskodnak, hogy a kínzások és visszaélések még súlyosabbak voltak, mint az az eddigiek alapján feltételezhető volt. A tévéállomás nem tért ki arra előzetes bejelentésében, hogy hogyan jutott e felvételek birtokába. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS