2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Államháztartási hiány: egyhavi haladékot kapott Németország Brüsszeltől

2006. január 12. 16:25, utolsó frissítés: 16:25

Németországnak tavaly váratlanul sikerült államháztartásának hiányát mérsékelnie, az azonban még így is – már a negyedik évben egymás után – haladja meg a Maastricht-i szerződés szerint megengedhető mértékét. A statisztikai hivatal a hazai termék 3,5%-ára teszi a tavalyi hiányt, ami 2001 óta a legalacsonyabb szint. A német kormény a tavalyi évre 3,7%-os, az EU Bizottsága 3,9%-os hiányt várt.

Peer Steinbrück német pénzügyminiszter még e héten tárgyal majd Brüsszelben az EU-deficiteljárásának menetéről. Az idén Németország már az ötödik éve lépi túl a megengedhető 3%-os (GDP) arányos deficitszintet – a tervek szerint 2007-re szorítja a hiányt ez alá.

Ami az évek óta tartó Brüsszel-Berlin vitát illeti, az EU bizottsága által beindított eljárást a pénzügyminiszterek tanácsa jegelte a német takarékossági intézkedésekről szóló ígéretek után, 2003 novemberében. A bizottság ezután az európai bíróságnál tett panaszt, amely azonban nem hozott döntést.

A Németországnak egy hónapi haladékot adott, és majd február elején foglal állást a német deficiteljárás további menetéről. Az eljárás végső konzekvenciája akár 10 milliárd eurós büntetés is lehet. (mti/dpa)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS