2019. november 19. keddErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Beszlani terror: hibák sorozatát követték el a hatóságok

2005. december 29. 11:43, utolsó frissítés: 11:59

Hibák és fogyatékosságok soráról beszélt a véres kimenetelű beszlani terrorakciót vizsgáló orosz parlamenti bizottság vezetője. A moszkvai felsőházban ismertetett jelentés első része az észak-oszét és ingus hatóságok hanyagságára összpontosít, a szövetségi hatóságok felelősségével a vizsgálóbizottság csak a (májusban várható) végleges jelentésében foglalkozik majd.

A jelentés szerint a moszkvai belügyminisztérium figyelmeztetett arra, hogy a tanév kezdetekor terrorakció készül, ennek ellenére a beszlani 1-es számú iskolánál tavaly szeptember elsején reggel egyetlen rendőrnő posztolt csupán, akit a terroristák szintén túszul ejtettek. A szenátor hangoztatta, hogy néhány órával az iskola elfoglalása után már ismert volt a túszok (gyerekek, tanárok, szülők) pontos száma (1128), de nyilvánosan továbbra is 354-ről beszéltek.

A válságstábon belül gyenge volt a koordináció: ennek irányítását kezdetben Alekszandr Dzaszohov akkori észak-oszét elnök vette magához, de Vlagyimir Putyin elnök utasítására már az első napon, délben az FSZB-re ruházták át a stáb vezetését, alárendelve neki a körzetben lévő belügyi erőket is. Andrejev tábornok szeptember 2-án délután állt a válságstáb élére, s szeptember 3-án délután (egy óra tíz perckor) ő adott utasítást a rohamra, miután a tornateremben, ahol a túszokat összezsúfolták, két robbanás hallatszott, pánikot okozva köztük.

A már feloszlott észak-oszét parlamenti bizottság úgy vélte, hogy Andrejev helyett két helyettese, Vlagyimir Pronyicsev és Vlagyimir Anyiszimov hozta a fő döntéseket. Az észak-oszét jelentés szerint a két robbanást (amely a tornaterem tetejét és az északi falát átütötte) kívülről kilőtt gránátok okozhatták, s a terroristák saját bombája csak 26 perccel később, már harc közben robbant fel, sok túszt megölve. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS