2020. április 6. hétfőVilmos, Bíborka
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Beszámolt elfogatásáról Szaddám Husszein: motorkerékpáron akart elmenekülni, de elárulták

2005. december 19. 18:02, utolsó frissítés: 18:02

Két évvel ezelőtti elfogásának részleteiről nyilatkozott a londoni The Sun bulvárlapnak Szadám Husszein. A cikk szövegét az exdiktátor védője, Ramsey Clark egykori amerikai igazságügyi miniszter útján juttatta el a laphoz.

Szaddám elmondta: röviddel letartóztatása előtt motorkerékpáron akart elmenekülni, de mire sor kerülhetett volna erre, már nem volt ott a kerékpár és a háztulajdonosok is eltűntek – ebből tudta, hogy elárulták.

"Egy üregen keresztül kimásztam a házból, amelyben rejtőzködtem. Az üregből átmásztam az alagútba, majd elveszítettem az eszméletemet" – állította a letartóztatását megelőző pillanatok történéseiről. Lehetséges, hogy gázt jutattak az alagútba, mindenesetre azonban csak perceket és nem órákat töltött az alagútban, mielőtt Tikrit közelében 2003. december 13-án elfogták.

Letartóztatása előtt az ex-diktátor naponta változtatta tartózkodási helyét, és irányította a felkelőknek az amerikai csapatok elleni akcióit. "Közben azonban néhány naponként mindig visszatért az említett rejtekhelyre, de ma már tudja, hogy hiba volt. Az amerikaiak valószínűleg nem találtak rá a földbe vájt üregre, erről mások tájékoztatták őket" – vélekedett Clark.

Ami az ellene folyó pert illeti, a volt elnök a lehetséges halálos ítéletet daccal várja – írta a lap. "Nekem mindegy, hogy kivégeznek-e. Mindig lesz egy Szaddám" – írta a Sunnak. (mti-panoráma/afp)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS