2019. július 23. keddLenke
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kijárási tilalom Párizs mellett, “csak” 4 rendőr sebesült

2005. november 08. 10:38, utolsó frissítés: 10:38

Már nyolcszáztizennégy gépkocsit gyújtottak fel a Franciaország-szerte 12. napja randalírozó fiatalok. A hétfő hajnali mérleg 442 lángban álló autóról tett említést. A rendőrök és a csendőrök 65 személyt állítottak elő, nagyjából annyit, mint 24 órával ezelőtt.A hétfő éjszakai összecsapásokban négy rendőr sebesült meg. Ez is mutatja a helyzet viszonylagos csillapodását, mivel előző éjjel 36 rendőr szenvedett sérüléseket.

A zavargásoknak megvan az első halálos áldozata: belehalt sérüléseibe az a 61 éves férfi, akit egy párizsi elővárosban megütött egy fiatalember.„A támadó egy másik személlyel együtt odajött hozzánk, és megkérdezte, miről beszélünk. Mondtuk, hogy az autóinkról. Ekkor ököllel megütötte Jean-Jacques-ot, aki ettől hanyatt vágódott" -- számolt be a szomszéd. „A támadó az arcát a csuklyájába rejtve jött oda hozzánk, a fejét pedig lehajtotta, mint egy aggastyán. Előre kivolt tervelve” -- tette hozzá.

„Kivételes kijárási tilalmat” rendeltek el hétfő estétől a Párizs körzetében lévő Le Raincy városában. Ez az első ilyen jellegű önkormányzati intézkedés Franciaországban a zavargások október 27-i kitörése óta. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS