2019. június 18. keddArnold, Levente
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Evolúció vs. kreáció: bíróság dönt a kérdésben

2005. szeptember 27. 13:32, utolsó frissítés: 13:32

Tizenegy amerikai szülő perel azért, hogy a helyi iskolákban változatlanul tanítsák az evolúció-elméletet biológia-órákon. A Pennsylvania államban található Dover kerület tanfelügyelősége ugyanis újabban arra kötelezi a tanárokat, hogy elmondják a gyerekeknek: az evolúció csupán egy bizonyítatlan elmélet, és hogy az intelligens design nevű, lényegében kreacionista elmélet annak egy lehetséges alternatívája.

A szülők szerint ez utóbbi egy hitbéli kérdés, így azt nem kellene tanítani és azzal érvelnek, hogy a tanfelügyelőség ezzel megszegi az állam és egyház szétválasztásának alkotmányos elvét.

A vád egyik tanúja szerint a tudományos közösségen belül nincsen vita a darwini evolúció-elmélet lényegi állításairól, ugyanakkor a kreacionista elmélet – mely szerint egy intelligenciával felruházott alkotó műve a világmindenség – nem tesztelhető, és így a tudósok elutasítják azt.

A védelem azzal érvel, hogy a tanfelügyelőség éppenhogy a liberális nevelés elveit szem előtt tartva hozta meg döntését, hiszen mindkét oldal érveit bemutatva lehetőséget nyújt a diákoknak, hogy maguk alkossanak véleményt. (bbc)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS