2020. február 27. csütörtökÁkos, Bátor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Betömték a New Orleans-i gátat. 10 ezer ember hullámsírban?

2005. szeptember 06. 12:11, utolsó frissítés: 12:14

Sikerült betömni New Orleans legnagyobb gátját, amelyet a Katrina hurrikán szakított át, elárasztva a város 80%-át – közölték hivatalos források. A rendőrség felhatalmazást kapott arra, hogy erővel bírja az embereket távozásra, ha szükséges. Közben folyik az áldozatok felkutatása: a polgármester becslései szerint valószínűleg 10 ezer ember van a hullámsírban.

Közben a Newsweek című hetilap arról ír, hogy New Orleansban a város egyik tanácsnoka már 14 órával a Katrina hurrikán megérkezte előtt figyelmeztette a város hurrikánfigyelő központját: vigyázat, nagymértékben és folyamatosan emelkedik a város északi részén fekvő Pontchartrain tó vízszintje, a tó vize kezdi elönteni a várost. A figyelmeztető szavakra azonban senki sem figyelt.

Egy televíziós műsorban pedig a coloradói és a louisanai egyetem szakértői nyilatkoztak és elmondták, hogy már három évvel ezelőtt modellkísérletekkel igazolták, hogy egy négyes vagy ötös erősségű hurrikán katasztrófával jár majd, átszakadnak a gátak, eltörnek a szivattyúk, New Orleanst a teljes pusztulás fenyegeti majd – és mindez be is következett. (mti/radio.hu/nol)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS