2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ma lép hivatalba Sólyom László

2005. augusztus 05. 10:41, utolsó frissítés: 10:41

Mintegy félszáz hivatalos meghívott jelenlétében, a Sándor-palota Tükörtermében tartják ma Sólyom László megválasztott köztársasági elnök beiktatási ünnepségét. A legfőbb közjogi méltóságok, Göncz Árpád volt köztársasági elnök, az alkotmánybírók, a kormánytagok, az ombudsmanok, a legfőbb ügyész, az Állami Számvevőszék elnöke, valamint a parlamenti pártok elnökei és frakcióvezetői kaptak meghívást az ünnepi eseményre.

A pénteken hivatalba lépő köztársasági elnök a Magyar Televízió Este című műsorában kifejtette: a magyar elnök jogilag gyengének számít, azonban hogy van-e ereje a néphez szólni, és megragadni az emberek képzeletét, az személyiség kérdése. Ugyanakkor válsághelyzetekben az államfőnek igen széles jogköre van.

Sólyom közölte, mindent el fog követni annak érdekében, hogy a politikai közbeszéd durva stílusa megszűnjön, ugyanakkor véleménye szerint az elnöknek nem az a feladata, hogy békebíró legyen, vagy hogy a pártok között közvetítsen. Az elnök úgy tudja megtestesíteni a nemzet egységét, ha hiteles példát mutat – tette hozzá.

"Önmagában a hallgatás is nagyon fontos példa lehet. Nem kell állandóan megszólalni, nem kell állandóan nyilatkozatokat tenni. Nyugodtan dolgozni kell, és azt kell sugallni, hogy vannak bizonyos támpontok, nagyon fontos támpontok, amikből azonban nem lehet engedni" – szögezte le Sólyom László hozzátéve, hogy a legfőbb ilyen támpont számára az alkotmányosság.

A kettős állampolgárságról szóló népszavazással kapcsolatban azt mondta: nagyon nagy hibája volt a kezdeményezésnek, hogy nem tisztázták szakmailag, pontosan mit és hogyan akarnak, mik lennének a következmények. "Ez egy absztrakt kérdés volt, főleg érzelmileg hangszerelt kérdés, amit kár volt szinte ellőni idő előtt" – mondta Sólyom, aki azonban hangsúlyozta, hogy a kérdés nincs lezárva, mert "itt valós igények vannak". (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS