2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Katonai puccs Mauritániában

2005. augusztus 04. 12:28, utolsó frissítés: 12:28

Mauritániai katonatisztek bejelentették: megbuktatták Ould Taya tábornok-államfőt, és katonai tanács fogja kormányozni az országot. A tanács szerint vége a több, mint 20 éve uralkodó államfő „totalitárius rezsimjének”, az új vezető Ould Mohammed Vall.

A Népszabadság szerint az 1984-ben, szintén államcsínnyel a hatalmat magához ragadó Ould Taya rendszere ellen leghűségesebb katonái, az elnöki gárda egységei lázadtak fel. – A hadsereg és a biztonsági erők úgy döntöttek, véget vetnek annak a totalitárius rezsimnek, amely annyi szenvedést okozott Mauritánia népének – tudatta tegnap közleményében a puccsot magára vállaló Igazság és Demokrácia Katonai Tanácsa, amely két évig tervezi kormányozni a közel 2,9 millió lakosú iszlám köztársaságot.

A puccsot végrehajtó csapatok tegnap hajnali öt órakor szállták meg a főváros, Nouakchott stratégiailag fontos pontjait és épületeit. A Reutersnak nyilatkozó szemtanúk szerint az elnöki palota környékén fegyverropogás hallatszott. Később több száz ember vonult az utcákra, éltetve a "rabszolgatartónak" nevezett rezsim bukását. (bbc/népszabadság)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS