2020. április 7. keddHerman
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Már többen haltak meg koronavírusban Olaszországban, mint Kínában

2020. március 19. 19:53, utolsó frissítés: 19:54

Olaszországban az elmúlt 24 órában 427 ember halt meg a koronavírusban, ezzel a járványnak hivatalosan már 3405 halálos áldozata van, ez a szám pedig nagyobb, mint a Kínában elhalálozottak száma (3245).

Tegnap az országba 475-en haltak meg Az olasz Egészségügyi Intézet olyan statisztikai adatokat tette közzé, amelyekből kiderül, hogy az elhunyt betegek átlagéletkora 79,5 év, 70 százalékuk pedig férfi.

A vizsgált 2003 esetből 707 elhunyt volt 70 és 79 év közötti, 852 ember halt meg 80-89 évesen, és 190 halott 90 év fölötti volt. 17 elhunyt életkora nem érte el az 50 évet. Öten 40 év alattiak voltak, mind férfiak, súlyos patológiai előzményekkel.

Az elhunytak krónikus betegségeit áttekintve a szakemberek megállapították, hogy a magas vérnyomás, a cukorbetegség és az ischémiás szívbetegség a leggyakoribb kockázati tényező. A szakemberek kimutatták, hogy az elhunyt betegek 48,5 százaléka három vagy több ilyen betegségben szenvedett, 25,6 százalékuk két betegségben. A meghaltak 0,8 százalékának, mindössze három embernek nem volt semmilyen más betegségbe.

A tanulmányuk szerint az első tünetek jelentkezésétől az elhalálozásig az átlagidő hét nap. A betegség legjellegzetesebb tünetei a láz (az esetek 77 százalékában) és a nehéz légzés (74 százalék), valamint a köhögés (42 százalék).

Észak-Olaszországban először február 21-én észlelték a vírus terjedését, mára pedig már 41035 fertőzöttről tudnak. 2498 embert kell az intenzíven ápolni, ugyanakkor 4440-en már meggyógyultak. (via 24.hu, 444.hu)

Fotó: aljazeera.com

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS