2020. február 18. keddBernadett
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ezentúl nem csak a programja lesz zöld a magyarországi LMP-nek, hanem a neve is

2020. február 08. 17:37, utolsó frissítés: 18:01

Nevet változtat a magyarországi Lehet Más a Politika (LMP). A 2009-ben alakult politikai párt alapítónyilatkozata szerint a párt a liberális, balközép és közösségelvű konzervatív politikai hagyományokból is építkező, de önmagában koherens, ökológiai és radikális demokrata politikai irányvonalat követi.

Tizenegy év után pedig nemcsak a programjukkal szeretnék jelezni, hogy zöldek, hanem a nevükkel is. Ezentúl ugyanis Magyarország Zöld Pártjának fogják hívni, vagy röviden úgy, hogy Zöldek, vagy LMP, mert a hivatalosan rövidítés marad, arculatváltozás biztosan lesz – számolt be az Azonnali.

Az Azonnali értesülései szerint az LMP szombati kongresszusán csaknem teljes egyetértéssel szavazták meg az új nevet és csak egyetlen ellenszavazat volt.

A két társelnök Kendernay János és Schmuck Erzsébet és a párt szóvivője a névváltoztatást azzal indokolták, hogy jobban kifejezi a párt zöld programját, meg amúgy is, a „Zöldek” nemcsak a pártra utal, hanem azon kívüli a zöld ügyek iránt elkötelezett közösséget is jelenti. Azt azonban az Azonnali érdeklődésére cáfolták, hogy a névváltoztatásuknak köze lenne a Párbeszéddel való közeledésükhöz.

Nyitókép és forrás: Azonnali

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS