2020. február 18. keddBernadett
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Megszavazták az EP-ben a hetes cikkelyes eljárás folytatást Magyarország és Lengyelország ellen

2020. január 16. 15:47, utolsó frissítés: 15:51

Nagy többséggel, 446 igen és 178 nem szavazat ellenében fogadta el az Európai Parlament a hetes cikkely szerinte uniós eljárás folytatását Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. A szövegbe egy módosító javaslattal az is bekerült, hogy a parlament javasolja, hogy kössék a jogállamiság betartásához az EU-s finanszírozásokat.

A képviselők szerint a jogállamiság mind Magyarországon, mind Lengyelországban romlott az elmúlt időszakban, és sürgetik a soros EU-elnökséget, Horvátországot, hogy ne mulassza el az eljárás folytatását, továbbá arra felkérik az Európai Tanácsot, hogy készítsen konkrét ajánlásokat a két ország számára, valamint szabjon meg határidőket ezek betartására.

A Fideszt is (egyesek szerint már nem sokáig) soraiban tudó Európai Néppárt előzőleg azt kérte a frakciótól, hogy egységesen szavazzák meg az indítványt, végül a néppárti politikusoknak nagy többsége ezt meg is tette. A fideszesek természetesen ellene szavaztak, mint ahogyan Vincze Loránt, az RMDSZ EP-képviselője is, aki a tegnapi vitán felszólalt, és kettős mércével vádolta a parlamentet.



A másik RMDSZ-es képviselő, Winkler Gyula nem vett részt a szavazáson. A Fidesz ellen szavaztak a szavazáson jelen levő román EP-képviselők is. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS