2019. november 19. keddErzsébet
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kitört a botrány Magyarországon, amiért a Momentum nem Kelemen Hunort támogatja az államfőválasztáson

2019. november 05. 13:49, utolsó frissítés: 13:53

Meglehetősen nagy visszhangja lett annak, hogy Fekete-Győr András Kolozsváron felszólalt az USR-PLUS kampányeseményén, és ott három nyelven Dan Barna támogatására kérte a romániai embereket, így az erdélyi magyarokat is.

Fekete-Győr látogatása vasárnap történt, a magyar nyelvű sajtó hétfőn írta meg az elhangzottakat, és keddre már a Fidesz gépezete is reagált. Előbb csak a jobboldali és a szélsőjobboldali (pl. Vadhajtások) média kifogásolta hangosan Fekete-Győr gesztusát, mondván, hogy "magyargyűlölőkkel" állt össze (Dacian Cioloșra utalva, aki politikai karrierjét egy szélsőségesen nacionalista párt ifjúsági szervezetében kezdte), majd Hollik István magyar kormányszóvivő egy olyan képet osztott meg, amelyen szégyenletesnek minősítik, hogy a Momentum politikusa nem a magyar jelöltet támogatja. Ezt a fotót aztán számos fideszes politikus osztotta tovább a közösségi médiában.



Fekete-Győr amúgy kedden az Azonnalinak nyilatkozott az eset kapcsán, és elmondta, hogy kettős szerepben volt jelen Kolozsváron, egyrészt közvetíteni szeretett volna az erdélyi magyarok és Dan Barna értékrendje között.

Fekete-Győr azzal indokolta, hogy inkább Barnát támogatja, mint Kelemen Hunort, mert Barnának esélye is van megnyerni az elnökválasztást, és szerinte Barna "komoly időt és energiát fordít rá, hogy Erdélyben is kampányoljon, és a magyarokat is meg tudja szólítani". Ez szerinte egyre jobban sikerül neki, mivel a román pártszövetség zéró toleranciát hirdetett a korrupció ellen.

A magyar pártelnök ráadásul még oda is szúrt egyet az RMDSZ-nek: „Fájó szívvel látom, hallom azt erdélyi magyaroktól, főleg a fiataloktól, hogy az RMDSZ eladta a lelkét az Orbán-kormánynak, befeküdt nekik. A román belpolitikában sajnos rossz kompromisszumokat hoztak a kormányzás érdekében, amelyek magának a pártnak az értékrendjét is megrengették” - mondta Fekete-Győr.

Erre aztán kedden szintén az Azonnalinak nyilatkozott Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője is, mondván, hogy: "minden párt maga dönti el, hogy kit támogat. Olyan erőt, amelyik a magyar közösséget képviseli, vagy olyat, amelyik csak a magyarok szavazatát akarja, a problémáik nélkül."

Hegedüs azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy Dan Barna stábja "gondosan eltitkolta" Fekete-Győr látogatását és felszólalását a román közösség elől, és egyetlen román nyelvű hír sem tájékoztatott az eseményről.

Fekete-Győr a felszólalásában kiemelte a kisebbségi jogérvényesítés fontosságát, mondván, bűnt követ el, aki figyelmen kívül hagyja a kisebbségi kérdéseket. Hegedüs viszont ezt jó példának látja arra, hogyan hallgatja el Barna stábja a kisebbségek problémáját.

Az RMDSZ szóvivője arra is figyelmeztetett, hogy nemrég Dan Barna még arról beszélt, hogy túl kell lépni az etnikai problémákon. (hírszerk)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS