2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Vasárnap ismétlik meg Törökországban az isztambuli főpolgármester-választást

2019. június 23. 09:43, utolsó frissítés: 09:43

Ma ismétlik meg Törökországban az isztambuli főpolgármester-választást, miután a március 31-én született szoros ellenzéki győzelmet a kormánypárt szabálytalanságokra hivatkozva megtámadta, az illetékes hatóság pedig helyt adva a fellebbezésnek érvénytelenítette az eredményt.

A szavazásnak a török és a nemzetközi közvélemény egyaránt nagy jelentőséget tulajdonít, miután úgy tűnt, hogy a Recep Tayyip Erdogan török elnök vezette kormánypárt márciusban 15 év után először elveszíti a legnépesebb város vezetését. Elemzők főként az egyre romló gazdasági helyzettel magyarázták ezt.

A voksolás helyi idő szerint reggel 8 órától délután 17 óráig tart. A választásra jogosultak száma mintegy 10 millió 561 ezer. A kerületi polgármesterekre és a városi tanács összetételére vonatkozó voksolást nem rendezik meg újra. Az első részeredmények kora este várhatók.

A márciusi helyhatósági választáson a legfőbb ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) színeiben induló Ekrem Imamoglu mindössze 13 ezer 700 szavazattal előzte meg Isztambulban az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) jelöltjét, Binali Yildirimet. Később a hatalmon lévő AKP sorozatos fellebbezései nyomán a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) a jogosulatlanul kijelölt számlálóbizottsági elnökökre és az érvénytelen számlálólapokra hivatkozva semmissé nyilvánította az eredményt, Imamoglu megbízólevelét pedig visszavették. A lépés nemzetközi bírálatot is kapott.

A vasárnapi választás két fő jelöltje továbbra is Imamoglu és Yildirim.

A közvélemény-kutatások kiélezett versenyt jósolnak. A felmérések túlnyomó többsége Imamoglu "szűk" győzelmével számol. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS