2019. július 24. szerdaKinga
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Trump megkezdte újraválasztási kampányát

2019. június 19. 10:31, utolsó frissítés: 10:31

Donald Trump a 2020-as elnökválasztáson újra indul az elnökségért - ezt maga az amerikai elnök jelentette be kedden este a floridai Orlandóban, ahol több tízezres nagygyűlésen kezdte meg újraválasztási kampányát.

Beszéde elején felidézte: éppen négy évvel ezelőtt közölte nyilvánosan a New York-i Trump-torony lépcsőjén, hogy indul az elnökségért. Történelmi pillanatnak nevezte azt a bejelentést, és megállapította, hogy akkor egy "nagyszerű politikai mozgalom" indult útjára.

Az elnök hangsúlyozta, hogy "korrupt és romos állapotban lévő politikai rendszert" örökölt, de - mint fogalmazott - helyreállította azt a lincolni elvet, miszerint a kormány a népből vétetett, a nép választotta és a népért dolgozik. Leszögezte, hogy a gazdaság jelenleg remek állapotban van, mindenki Amerikát irigyli.

Trump előtt a first lady, Melania Trump mondott pár szót, az egész nagygyűlést pedig Mike Pence alelnök nyitotta meg. Pence azt hangoztatta: "Amerika visszatért", és Amerikának további négy évnyi Trump-elnökségre van szüksége. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS