2019. július 24. szerdaKinga
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Bukaresti születésű polgármestere lett egy német városnak

2019. június 17. 10:58, utolsó frissítés: 10:58

Octavian Ursut választották polgármesterré a kelet-németországi Görlitzben vasárnap. A bukaresti születésű klasszikus zenésznek a második fordulóban sikerült győzelmet aratnia a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) jelöltje ellen.

Octavian Ursu Forrás: BBCOctavian Ursu Forrás: BBC


Ursu a Kereszténydemokrata Unió (CDU) jelöltjeként győzte le 55,1 százalékos eredménnyel Sebastian Wippelt, aki ugyan megnyerte a polgármesterválasztás első fordulóját, de a második fordulóban csak 44,9 százalékos támogatottságot kapott.

A polgármesterválasztás azért kapott nagy nemzetközi figyelmet, mert komoly esély volt rá, hogy az AfD jelöltje győzedelmeskedik majd, és így a szélsőjobboldali pártnak Wippel lett volna az első polgármesteri széke az országban.

Azonban az első forduló eredményei után színészek és rendezők sora kérte egy petícióban, hogy az emberek álljanak a CDU-jelöltje mögé, és az ügy érdekében még egy nemzetközi kampány is indult.

A bukaresti születésű polgármester azt nyilatkozta a választást követően, hogy a választás nem a két jelöltről szólt, hanem arról, hogy Görlitz továbbra is nyílt maradjon, ne legyen elzárkózó város.

Ursu Bukarestben született 1967-ben és a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetemen végezte tanulmányait, majd 1990-ben emigrált Németországba, ahol 2009-ben lépett be a jobbközép Kereszténydemokrata Unióba (CDU). (stirileprotv.ro/Guardian)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS