2019. október 22. keddElőd
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Toroczkai László bemutatta a Nemzeti Légiót

2019. május 14. 13:56, utolsó frissítés: 13:57

Toroczkai László, a magyarországi Mi Hazánk elnöke sajtótájékoztatón mutatta be „új honvédelmi szervezetüket”, azaz a legújabb kori gárdát, a Nemzeti Légiót a párt központjában.

Forrás: Index.hu Fotó: Bődey JánosForrás: Index.hu Fotó: Bődey János


Toroczkai elmondása szerint az MSZP megpróbálta betiltani az egykor 12 ezer tagot számláló Magyar Gárdát, pedig szerinte a magyarságnak számos oka van az önvédelemre. Szerinte a Jobbik elárulta a Magyar Gárdát, ezért most a Mi Hazánk folytatja a hagyományt. Új alapokon szerveződnek, nem a Magyar Gárda jogutódjai, de szeretnék azt az eszmeiséget, önzetlenséget továbbvinni.

Ahogy arról korábban mi is írtunk, június 1-én Szegeden fognak megalakulni hivatalosan. Toroczkai azt mondta, azért Szeged, mert most lesz a 100. évfordulója a Nemzeti Hadsereg megalapításának, amikor Horthy bevonulásával „megtisztították Budapestet a kommunizmustól”.

Az elnök elmondása szerint jogászokkal készülnek arra, hogy mint a Gárdát, majd be akarják tiltani ezt is, de nem akarta elárulni hogy ez pontosan mit takar.

Elmondása szerint a Nemzeti Légiónak, illetve az ezen belül megalakuló „nemzetvédelmi tagozatnak”, az lesz a feladata, hogy honvédelmi ismereteket adjon át, hagyományőrző tevékenységet folytasson, valamint meg fognak jelenni az általuk törvénysértőnek tartott kilakoltatásoknál is. Toroczkai szerint katasztrófahelyzetekben, például árvizeknél is segíteni fognak. (Index.hu)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS