2019. február 21. csütörtökEleonóra
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ismét tüntetnek Budapesten

2019. február 10. 14:21, utolsó frissítés: 18:50

Orbán Viktor magyar miniszterelnök évértékelője miatt demonstrációk lesznek Budapesten egész nap, írja az Index.

A magyar kormányfő évértékelője a budapesti Várkert Bazárban lesz, ahol a portál szerint már felkészültek az ellentüntetőkre is.

Az épület köré, ahol a miniszterelnök az évértékelő beszédét mondja majd, kerítést emeltek, és még egy vastag fekete lepellel is lefedték azt, hogy ne lehessen látni, ahogy a kormány tagjai megérkeznek a beszédre, írja a HVG.

A letakart kerítésről Dr. Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció (DK) egyik képviselője osztott meg fényképet a közösségi oldalán:



A Hősök terén délutántól is lesz egy tüntetés, ahonnan a résztvevők átvonulnak majd a Lánchídra. Az ellenzéki pártok összellenzéki tüntetést szerveztek „Értékelni jöttünk” címmel, ezt helyi idő szerint 16 órára hirdették meg a Szent György térre.

Az Index beszámolója szerint civilek egy csoportja vasárnap reggel lezárta a Lánchídat.

A portál arról is beszámol, hogy a Fiatalok a demokráciáért szervezésében a csoport reggel nyolctól gyülekezett az MTA előtt, majd nagyjából húsz autóval és gyalogosan mentek fel a hídra.

A demonstrálók az tervezik, hogy éjfélig tartják blokád alatt a hidat. Nem sokkal később a rendőrök lezárták a híd mindkét végét.

A magyar rendőrség korábban megtiltotta a Lánchidon tüntetést, azonban a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő és jogfejlesztő non-profit szervezet (TASZ) pert nyert a magyar Fővárosi Törvényszéken a gyülekezési törvény védelmében.
--------------------------------------------------------

Frissítés: Tüntetők a lánchídnál:



-------------------------------------------------------

Frissítés: Szél Bernadett független magyar országgyűlési képviselő élő-közvetítése a Budapesten zajló tüntetésről:



--------------------------------------------------------------------

Frissítés: A 444.hu beszámolója szerint a demonstrálók elindultak a Várból a Belváros felé indult, az Állami Számvevőszék épületéhez.

(index.hu/hvg.hu/444.hu/hírszerk)

Cikkünket frissítjük!

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS