2019. február 21. csütörtökEleonóra
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Trump azt ígérte, hogy jövő hétre teljesen eltűnik az Iszlám Állam kalifátusa

2019. február 07. 10:17, utolsó frissítés: 10:17

Közeli az Iszlám Állam nevű terrorszervezet teljes felszámolása Irakban és Szíriában - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök az Iszlám Állam ellen küzdő globális koalíció külügyminiszteri tanácskozásán Washingtonban szerdán.

Trump a dzsihadista szervezet által valaha uralt területek „100 százalékos felszabadításának” bejelentését ígérte a jövő hétre. Úgy fogalmazott: „az Egyesült Államok, a terrorellenes akcióban részt vevő partnerei és a (kurdok és arabok szövetségéből álló) Szíriai Demokratikus Erők” ezeket a vidékeket Irakban és Szíriában már megszabadították a terroristáktól.

„Nem akarom elkiabálni, de a kalifátus területének 100 százalékos visszavételét jelentem majd be„ - fogalmazott. Elismerte ugyanakkor, hogy a még harcoló dzsihadisták „nagyon veszélyesek lehetnek”, de hozzátette, hogy „egyre kevesebben lesznek”.

Az amerikai elnök beszéde előtti felszólalásában Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy az Iszlám Állam „változatlanul veszélyes fenyegetést” jelent. Azt mondta, hogy a terrorszervezet egyre inkább decentralizált, és a harcmodora is változik.

A terrorellenes koalícióban részt vevő 74 ország külügyminisztereit és öt nemzetközi szervezet képviselőit Pompeo arra sürgette, tegyenek meg mindent a terrorcsoport végleges legyőzéséért. Kiemelte a hírszerzés fontosságát, és ismét arra ösztökélte a koalíció résztvevőit, hogy járuljanak hozzá a terrorellenes küzdelem költségeihez. A tárcavezető szerint csak az idén még 350 millió dollár hiányzik Irak stabilizálásához.

Az amerikai külügyminiszter megerősítette: az amerikai katonák kivonása Szíriából nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok ezzel be is fejezi a terrorellenes harcot. „Amerika továbbra is irányító szerepet vállal a dzsihadisták elleni küzdelemben” - hangsúlyozta.

Mike Pompeo felvetette, hogy az elfogott európai dzsihadistákat az egyes európai országoknak vissza kell fogadniuk, azoknak kell felelősségre vonniuk és megbüntetniük őket. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS