2019. február 21. csütörtökEleonóra
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A koszovói külügyminiszter életveszélyesen megfenyegette szerb kollégáját Bukaerestben

2019. február 05. 10:22, utolsó frissítés: 10:22

A koszovói külügyminiszter életveszélyesen megfenyegette szerb kollégáját - közölte értesülését a Kurir című belgrádi napilap kedden. A hírt Ivica Dacic, a szerb diplomácia vezetője is megerősítette, a szerb politikusok pedig élesen bírálták a koszovói miniszter kijelentését.

Ivica Dacic szerb külügyminiszterIvica Dacic szerb külügyminiszter


Dacic elmondása szerint Beghjett Pacolli február elsején a nyugat-balkáni országok külügyminisztereinek bukaresti találkozóján fordult oda hozzá, és szerb nyelven annyit mondott: „Ha lesz valamilyen merénylet, csak tudd, hogy mi, albánok voltunk”.

Beghjett Pacolli koszovói külügyminiszterBeghjett Pacolli koszovói külügyminiszter


Ivica Dacic a Kurirnak elmondta, már hozzászokott a fenyegetésekhez, de először történt meg vele, hogy egy albán politikus ilyen közvetlen módon fenyegesse meg.

„Ez azt mutatja, hogy nagyon idegesek, mert kicsúszik a lábuk alól a talaj” - fogalmazott a szerb külügyminiszter. Kiemelte, a koszovói miniszter fenyegetésére azzal reagált, hogy tájékoztatta: Koszovó Szerbia része, ezért ott is ő a külügyminiszter, Pacolli pedig csak a segédje.

„A koszovói albánok megszokták, hogy mindent erőszakkal szereznek meg, de most kemény fába vágták a fejszéjüket, én a fenyegetések ellenére sem hátrálok meg” - magyarázta Ivica Dacic.

A koszovói külügyminiszter kijelentését élesen bírálták a szerb politikusok, és azt várják, hogy a nemzetközi közösség, elsősorban az Európai Unió is megszólal az ügyben.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. A két fél között 2013-ban brüsszeli közvetítéssel megkezdődött a kapcsolat normalizálását célzó párbeszéd, egyelőre azonban nem történt jelentős előrelépés. A viszony rendezése mindkét ország európai integrációjának a kulcsa. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS