2019. október 18. péntekLukács
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Őrizetbe vették a németországi tömeges adatlopás feltételezett elkövetőjét

2019. január 08. 13:45, utolsó frissítés: 13:45

Őrizetbe vették a csaknem ezer közszereplőt érintő nagyszabású németországi adatlopás egy feltételezett elkövetőjét - közölte kedden a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA).

A közlemény szerint egy 20 éves, Hessen tartománybeli fiatalembert fogtak el, még vasárnap, a lakását átkutatták. Személyes adatok illetéktelen megszerzésével és nyilvánosságra hozatalával gyanúsítják. Az ügy részleteit kedden később, sajtótájékoztatón ismertetik.

Az ARD országos közszolgálati televízió értesülése szerint a fiatalember beismerő vallomást tett.

A Spiegel Online hírportál szerint a gyanúsítottat tanúvallomások és az interneten hátrahagyott, úgynevezett digitális nyomok alapján találták meg. A szüleivel élő tanuló nem volt teljesen tisztában tette súlyával - mondták a hírportál hatósági forrásai.

A BKA nyomozói úgy vélik, hogy a gyanúsított egyedül dolgozott, társak nélkül szerezte meg és hozta nyilvánosságra aktív és volt politikusok, újságírók, művészek és más közszereplők adatait.

Korábban olyan feltételezések is megjelentek a német sajtóban, hogy a tömeges adatlopás valamely külföldi, esetleg orosz hírszerző szolgálat műve, és a májusi európai parlamenti választás kampányához illeszkedő „információs háború” része.

Az eddigi vizsgálatok szerint az adatlopás 994 embert érint. Az elkövető vagy elkövetők az esetek túlnyomó többségében csupán kapcsolattartási adatokhoz - telefonszámokhoz, e-mail-címekhez, postacímekhez - jutottak hozzá, nagyjából 50 esetben pedig érzékeny személyes információkat, például családtagokkal folytatott üzenetváltásokat vagy nyaraláson, családi eseményeken készült felvételeket is szereztek. Az ellopott adatokat közzétették az interneten. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS