2019. február 16. szombatJulianna, Lilla
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Macron: A 2018-as népharag arról tanúskodott, hogy nem adtuk fel

2019. január 01. 11:34, utolsó frissítés: 11:34

A sárgamellényesek haragja arról tanúskodott, hogy "nem adtuk fel" - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök hétfői újévi üzenetében. A televízióban elmondott beszédében az elnök úgy vélte, hogy az ötéves elnöksége elején elindított reformok eredményei nem várhatók azonnal, és a türelmetlenség, amelyben ő is osztozik, nem indokolja, hogy felhagyjanak velük.

Országunk jobb jövőt akar építeni, amely a cselekvés és összetartozás új módszereinek kidolgozására való képességünkön alapul. Számomra ez volt 2018 tanulsága - hangsúlyozta az államfő, hozzátéve: a francia kormány nem becsülheti alá magát, és nem hiheti el, hogy Franciaország olyan ország, ahol nincs szolidaritás, és ahol mindig többet kell költeni.

A köztársasági rendet önteltség nélkül biztosítani fogjuk - jelentette ki Macron. Az elnök azt ígérte, hogy néhány napon belül írni fog a franciáknak, hogy vázolja annak a "nagyszabású nemzeti vitának a körvonalait", amely válaszolni fog a sárgamellényesek tüntetései mentén kialakult válságra. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS