2018. december 10. hétfőGombóc, Judit
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Luxemburg a világon elsőként teszi ingyenessé a tömegközlekedését

2018. december 06. 11:06, utolsó frissítés: 11:34

Luxemburg lehet az első ország a világon, amely bevezeti az ingyenes tömegközlekedést.

Következő nyáron eltörlik a vonat-, villamos- és buszjegyeket az újraválasztott koalíciós kormány tervei szerint, amelyet Xavier Bettel vezet, akit szerdán másodszor iktattak be a miniszterelnöki tisztségbe.

Bettel, akinek demokrata pártja a Szocialista Munkások Pártjával és a Zöldekkel fog kormányt alkotni, prioritásként kezelte a környezetvédelmi ügyeket a választási kampánya során.

A tömegközlekedés ingyenessé tételén túl az új kormány a cannabis legalizálását is tervezi, illetve két új szabadnap bevezetésére tett ígéretet.

Luxemburg, a kis hercegség fővárosa a világ legrosszabb forgalmi torlódásaival küzd. A 110 ezer lakosságú városba további 400 ezer ember ingázik naponta. Egy tanulmány szerint főváros autóvezetői 2016-ban átlagosan 33 órát töltöttek dugóban.

Luxemburg már egy ideje pozitívan állt a tömegközlekedéshez: nyáron minden gyereknek és 20 év alatti fiatalnak ingyenes közlekedést biztosított, az ingázóknak pedig csak két eurót kellett fizetniük két óra utazásért, amely a 2.590 km2-es országban majdnem minden utat lefed.

Mostantól 2020 elejéig minden utazási jegyet eltörölnek, megspórolva a jegyárusítás és -ellenőrzés költségeit. A cselekvési tervet azonban még végig kell gondolni például az első- és másodosztályú vonatok esetében. (The Guardian)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS