2018. december 11. keddÁrpád
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Elindult a 7. cikk szerinti eljárás Magyarországgal szemben

2018. szeptember 19. 13:00, utolsó frissítés: 13:05

Megkapta kedden az EU soros osztrák elnöksége az Európai Parlament elnökének levelét, amelyben a képviselőtestület a 7. cikk szerinti eljárás megindítását kezdeményezi Magyarország ellen, írja a Bruxinfo az európai ügyekért felelős osztrák miniszter közlése alapján.

Gernot Blümel a szakportálnak annyit mondott: „Nagyon professzionális módon kívánunk eljárni. Alaposan megvizsgáljuk a dossziét, de túl korai lenne még megmondani, hogy mikor keríthetünk sort az első meghallgatásra” - idézi a hvg.hu

Azt Donald Tusk, az EU állam és kormányfőit tömörítő testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke közölte korábban, hogy a szerdán kezdődő, salzburgi informális EU-csúcson nem foglalkoznak még a Sargentini-jelentéssel. A jelentést készítő holland képviselő a múlt héten pedig világossá tette: a Tanácsot nem köti semmilyen határidő. Azt nem tudni, mikor jön a következő lépés.

Az Európai Bizottság első alelnöke a múlt heti parlamenti vitában is felszólaló és a magyar kormányt élesen kritizáló Frans Timmermans kedden azt közölte, valószínűnek tartja, hogy a Tanács majd bevonja a bizottságot az eljárásba. Azzal kapcsolatban viszont nem kívánt állást foglalni, hogy a voksolás megfelelt-e az uniós alapszerződésnek. (hvg.hu)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS