2018. november 20. keddJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A Vatikán változtatott a katekizmuson; minden esetben bűnnek számít a halálbüntetés

2018. augusztus 02. 17:00, utolsó frissítés: 17:00

A római katolikus egyház minden körülmények között elfogadhatatlannak nyilvánította csütörtökön a halálbüntetés alkalmazását, megváltoztatva ezzel eddigi tanítását a kérdésben – írja az MTI.

A Vatikán szerint úgy változtattak a katekizmuson, hogy az tükrözze Ferenc pápa nézeteit, aki korábban már kijelentette, a halálbüntetést el kell törölni, ugyanis az, hogy ne ölj, nem csak az ártatlanokra, hanem a bűnösökre is vonatkozik.

Korábban a katolikus egyház tanítása évszázadokon keresztül megengedte a halálbüntetés alkalmazását bizonyos ritka, szélsőséges esetekben, amikor például ez volt az egyetlen módja annak, hogy megvédje az emberi életet egy kegyetlen agresszorral szemben, de az egyház álláspontja már a 2005-ben elhunyt II. János Pál pápa idejében kezdett megváltozni.

Az új tanítás értelmében a halálbüntetés megengedhetetlen, mert az az ember sérthetetlensége és méltósága elleni támadás.

A katekizmus módosítása ugyanakkor várhatóan heves ellenállásba ütközik majd olyan országokban, ahol sok katolikus támogatja a halálbüntetés alkalmazását, mint például az Egyesült Államokban is. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS