2018. július 22. vasárnapMagdolna
21°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Már csak négy thai gyereket kell kimenteni

2018. július 10. 11:18, utolsó frissítés: 11:19

Elkezdődött a harmadik mentőakció a thaiföldi Tham Luang barlangrendszernél, hogy kihozzák a még bennlévő négy gyereket és az edzőjüket, tájékoztatta a thaiföldi sajtót az akciót irányító tartományi kormányzó.

A tervek szerint a négy gyereket és az edzőjüket együtt tervezik kimenteni, továbbá a barlangban tartózkodik még egy orvos és a haditengerészeti kommandó három tagja is, akik a csoport felfedezése óta tartózkodnak a barlangban.

A mentőakciót irányító szervek szerint a mostani művelet hosszabb ideig fog tartani, mint a korábbiak.

„Több időre lesz szükségünk, de reméljük, megéri a várakozás. Kérem, drukkoljanak nekünk.”- nyilatkozta a mentőakció vezetője Narongszak Oszotthakorn.

Sajtóértesülések szerint a már kimentett nyolc gyerek jó fizikai és szellemi állapotban van, de még így is legalább egy hétig kórházban kell maradniuk megfigyelésen. A BBC beszámolója szerint a gyerekeknek a kórházban védőruhát és védőmaszkot kell viselniük és nem mehetnek 2 méternél közelebb egymáshoz, tovább mindegyiküknek napszemüveget kell viselniük, hiszen szemük két héten át a barlangi sötétséghez szokott hozzá.

Az ifjúsági futballcsapat 12 tagja és az edző június 23-án rekedt  a Tham Luang  barlangban, miután a kifelé vezető járatokat a heves esőzések miatt elárasztotta a víz.

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke meghívta az oroszországi világbajnokság vasárnapi döntőjére a thaiföldi gyermekfutballistákat és az edzőjüket.

Infantino a thaiföldi szövetségnek küldött nyílt levélben hívta meg a gyerekeket, az edzőjüket, valamint a hozzátartozókat. A FIFA elnöke bízik benne, hogy mindenkit sikerül kimenteni, és valamennyien tudják vállalni az utazást, amelynek minden költségét a nemzetközi szövetség állja majd, de erre sajnos az fentebb leírtak ismeretében mikroszkopikusan kevés az esély. (hírszerk/mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS