2018. július 22. vasárnapMagdolna
17°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Trump: még az is lehetséges, hogy nem lesz csúcstalálkozó Kim Dzsong Unnal

2018. április 18. 09:19, utolsó frissítés: 09:19

Már tartanak a „rendkívül magas szintű” közvetlen tárgyalások Észak-Koreával a leendő amerikai-észak-koreai csúcstalálkozóról - jelentette ki kedden Donald Trump amerikai elnök a floridai Mar-a-Lago villában, ahol fogadta Abe Sindzo japán kormányfőt.

Az elnök elmondta: pillanatnyilag öt helyszínt tanulmányoznak, ahol sor kerülhet a történelminek mondott csúcstalálkozóra, amelyen szerinte lehetőség nyílik majd egy „világméretű probléma” megoldására.

„Igen rövid időn belül tárgyalunk Kim Dzsong Unnal, valószínűleg június elején, vagy ha jól mennek a dolgok, még korábban” - közölte Trump. Bár azt is hozzátette: még az is lehetséges, hogy nem lesz csúcstalálkozó. Elhárította viszont a választ, amikor az újságírók azt firtatták: vajon beszélt-e már személyesen is Kim Dzsong Unnal.

„Ők tiszteletben tartanak bennünket, és mi is tisztelettel viseltetünk irántuk” - mondta Észak-Koreáról Trump. Hangsúlyozta azt is, hogy támogatja a két Korea közötti tárgyalásokat is, ahogyan fogalmazott: „áldását adta” Szöul és Phenjan megbeszéléseire, hogy „megvitassák a háború lezárását”.

Abe Sindzo a tárgyalások előtti rövid sajtótájékoztatón dicsérte Donald Trumpot, mert szerinte az amerikai elnök „bátor, hogy találkozik Kim Dzsong Unnal, és egyúttal reményét fejezte ki, hogy a csúcstalálkozó érzékelhető eredményeket hoz.

A japán kormányfő kifejtette: a Donald Trumppal folytatandó kétnapos tárgyalásokon a Koreai-félsziget teljes és ellenőrizhető atomfegyver-mentesítését szeretné részleteiben is megvitatni.

Az amerikai-japán csúcstalálkozó hivatalosan kedden délután kezdődött meg Mar-a-Lagóban, Donald Trump floridai villakomplexumában. A tárgyalások szerdán lesznek: a két politikus Észak-Koreáról, biztonságpolitikai és kereskedelmi kérdésekről tárgyal majd. Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója kedden azt mondta: elképzelhető, hogy Washington mentesíti Tokiót az acélra és alumíniumra kirótt védővámok alól.

Abe Sindzo - aki másodszor vendégeskedik Mar-a-Lagóban - csütörtök reggel utazik vissza Tokióba. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS