2019. október 21. hétfőOrsolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A szíriai török hadműveletek újabb ellenzőit vették őrizetbe Törökországban

2018. január 23. 12:31, utolsó frissítés: 12:31

Újabb negyvenkét embert vettek őrizetbe kedden Törökországban, amiért a szíriai Afrínnál indított török hadműveletet ellenző és arról valótlan állításokat tartalmazó posztokat tettek közzé a közösségi médiában, jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A kormány szerint ez terrorista propaganda.

Az Olajág fedőnevű török katonai beavatkozás szombaton kezdődött, hétfőig huszonnégy embert állítottak elő hasonló indokkal.

Nyomozást azonban összesen ötvenhét gyanúsított ellen indítottak hétfőig, mások mellett a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) szóvivője, Ayhan Bilgen és a HDP társelnök-helyettese, Nadir Yildirimmel szemben is.

Yildirim egy körlevelében „megszállási kísérletnek” minősítette a hadműveletet és az utcára hívta tiltakozni az embereket.

Kedden a nyugat-törökországi Izmir, Denizli és Manisa tartományokban összesen huszonhárom embert vettek őrizetbe, köztük a HDP Izmir tartományi elnökét, Cerkez Aydemirt.

A kelet-törökországi Van, Igdir és Mus tartományokban tizennégy embert állítottak elő, a dél-törökországi Mersinben pedig öt gyanúsítottat vettek őrizetbe.

A török haderő szombaton nagyszabású katonai beavatkozásba kezdett az északnyugat-szíriai Afrín térségét ellenőrző Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen, mert úgy vélte, hogy az YPG „folyamatosan bővülő fegyverarzenálja” miatt napról napra nagyobb fenyegetést jelentett Törökországra nézve.

Ankara a törökországi kurd szeparatista Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek tartja az YPG-t, miközben Washington fegyverekkel támogatja a szíriai kurd milíciát az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban.

A török vezetés a HDP-t egyúttal a PKK politikai szárnyának tekinti.

Recep Tayyip Erdogan török államfő vasárnapi beszédében jelezte: „lépésről lépésre követjük a HDP-t, ahol az utcára vonulnak, a biztonsági erők a nyakukban lesznek.”

Szintén kedden a török haderő azt közölte, hogy a légierő - az afríni beavatkozással párhuzamosan - hétfőn az észak-iraki Zap térségében olyan PKK-milicistákra mért csapást, akik állítólag támadásra készültek a határ menti török katonai bázisok ellen. A jelentés szerint a légicsapásban óvóhelyek és lőállások semmisültek meg.

A kurd szeparatisták főhadiszállása Zaptól délkeletre, az ugyancsak észak-iraki Kandil-hegységben található. A török légierő időről időre hasonló csapásméréseket hajt végre a területen. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS