2019. szeptember 18. szerdaDiána
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Három boszniai szerbet tartóztattak le a srebrenicai mészárlásban való részvételük miatt

2017. december 20. 12:48, utolsó frissítés: 12:48

Három boszniai szerbet tartóztattak le a srebrenicai mészárlásban való részvételük gyanújával szerdán a kelet-boszniai Vlasenicában és Han Pijesakon közölte a boszniai ügyészség.

A három elfogottat háborús bűncselekmények elkövetésével és népirtásban való részvétellel gyanúsítják. Az ügyészség közleménye szerint az egykori katonák a gyanú szerint 1995 júliusában Vlasenica közelében lecsaptak a Srebrenicát elhagyó civilek menetoszlopára, majd néhány embert elkülönítettek és bezártak egy iskolaépületbe, ahonnan később elvitték, majd a közeli Mrsiciben megölték őket.

A háború után megtalálták a kivégzett áldozatok tömegsírját, a rendelkezésre álló adatok alapján legalább harminc embert öltek meg ott.

A férfiak egyike, Mile Kosoric az 1992-1995-ös boszniai háború idején a boszniai szerb hadsereg egyik parancsnoka volt, míg Rade Garic tisztként szolgált, Momcilo Tesic pedig a katonai rendőrség tagja volt.

Rade Garicot továbbá azzal is gyanúsítják, hogy a háború során Vlasenicában több háborús bűncselekményt is elkövetett a civil lakosság és a hadifoglyok ellen, de az ügyészség kínzás, nemi erőszak és gyilkosság miatt is nyomozást kezdeményezett az egykori boszniai szerb katona ellen.

A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én foglalták el a várost, és a békefenntartók szeme láttára mintegy nyolcezer bosnyák férfit és fiút hurcoltak el, akiket a következő napokban lemészároltak.

A vérengzést, amelyet a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősített, a második világháború óta elkövetett legszörnyűbb tömeggyilkosságnak tartják Európában. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS