2018. június 20. szerdaRafael
18°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Koszovó nem adja ki Ankarának a puccsal gyanúsított török állampolgárt

2017. december 14. 16:31, utolsó frissítés: 16:31

Koszovó nem adja ki Ankarának azt a török állampolgárt, akit Törökország a tavalyi katonai puccskísérletben való részvétellel gyanúsít, mert - a koszovói ügyészség szerint, a török fél nem tudta bizonyítani, hogy a férfi valóban részt vett volna az összeesküvésben, számolt be róla a Koha Ditore című pristinai napilap a honlapján csütörtökön.

A török vezetés az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok terrorszervezetnek nyilvánított nemzetközi hálózatát vádolja a tavaly júliusi puccskísérlettel, de Gülen következetesen tagadja, hogy köze lett volna a történtekhez.

Ankara szerint a Koszovóban elfogott Ugur Toksoynak köze van a puccskísérletért felelőssé tett gülenista mozgalomhoz. A férfit a délnyugat-koszovói Prizrenben fogták el októberben, ahol a török álláspont szerint egy gülenista civil szervezet megbízásából tartózkodott, de óvadék fejében szabadon bocsátották.

Koszovóban ez volt az első eset, hogy a török puccskísérlettel összefüggésben fogtak el valakit.

Törökországban több mint 50 ezer embert tartóztattak le, mert a gyanú szerint közük volt a gülenista hálózathoz, és azon keresztül az összeesküvéshez. A mindennapos tisztogatások nemcsak a katonai puccskísérlet résztvevőit sújtják, hanem Gülen feltételezett támogatóit is.

A Balkánon több Gülenhez köthető iskolát és alapítvány bezártak, vagy megvonták tőle a támogatást. Koszovó nem volt hajlandó ilyen lépéseket foganatosítani annak ellenére, hogy az ország egyik legnagyobb támogatója Törökország.

Ankara az elsők között ismerte el Koszovó függetlenségét, és az utóbbi tíz évben több nagyberuházást is megvalósított a kis balkáni államban. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS