2017. december 16. szombatEtelka, Aletta
12°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Elmenekült a szakadár Luhanszki Népköztársaság „elnöke”

2017. november 23. 15:08, utolsó frissítés: 15:33

Sajtóértesülések szerint elmenekült csütörtökön a harmadik napja ismeretlen fegyveresek által blokád alatt tartott kelet-ukrajnai Luhanszk városából Ihor Plotninckij, az önkényesen kikiáltott szakadár Luhanszki Népköztársaság „elnöke”.

Az UNIAN ukrán hírügynökség a Novaja Gazeta orosz kiadványra hivatkozva jelentette, hogy Plotnickij politikai szövetségeseivel, Irina Tejcman hivatalvezetővel és Anasztaszija Surkajevával, a helyi szakadár televízió vezetőjével együtt autókonvojban elhagyta Luhanszk városát.

Azt nem tudni, hogy milyen irányba indultak el, és azt sem, hogyan tudtak kijutni Plotnickij hivatalának alagsorából, ahol előző este óta tartózkodtak. Korábbi helyszíni beszámolók szerint csütörtökre virradóra az egyenruhájukon azonosítót nem viselő, símaszkos, magukat fehér karszalaggal megkülönböztető fegyveresek megerősítették az ostromgyűrűt több páncélozott harcjárművel Plotnickij hivatala körül.

Helyi lakosok beszámolói szerint a Luhanszkban két napja megjelent fegyveresek feloldották az útlezárásokat a város központjának több pontján, viszont erőiket Plotnickij hivatala köré csoportosították át.

A városközpontban a fegyveresek megmotozzák a járókelőket, főként a középkorú férfiakat. Míg előző nap szinte kihalt a város, kevesen merészkedtek az utcára, csütörtök reggel már jóval több civil volt látható.

A szakadárok közötti puccsszerű belső konfliktus kedden robbant ki, amikor azonosítót nem viselő fegyveresek szállták meg Luhanszkot. Ennek előzménye, hogy Plotnickij hétfőn úgy döntött, meneszti a szakadár luhanszki terület „belügyminiszterét”, Ihor Kornetet, ő azonban nem törődött bele a döntésbe, sőt cáfolta, hogy leváltották volna őt hivatalából.

Már aznap este a youtube videómegosztó portálon felvétel jelent meg arról, hogy katonai járművek hosszú oszlopa tart a város felé, de az nem derült ki, honnan érkezett.

Az ukrán sajtóban megjelent kommentárok arra mutattak rá, hogy az utóbbi időben komoly feszültség alakult ki a szakadár terület politikai és fegyveres testületei között.

Nem kizárt, hogy Moszkvában úgy döntöttek: egy vezető alatt egyesítik a két kelet-ukrajnai, azaz a donyecki és a luhanszki szakadár területet, és ennek élén inkább a donyecki vezetőt, Olekszandr Zaharcsenkót látnák szívesen, és beáldoznák Plotnickijt. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS