2017. december 15. péntekValér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

ENSZ: van öt hajó, amelyek a világon sehol sem köthetnek ki

2017. október 10. 13:04, utolsó frissítés: 13:04

Példátlan döntést hozott az ENSZ, ugyanis a világ összes kikötőjéből kitiltott öt teherszállító hajót. A gyanú szerint megsértették az Észak-Koreával szemben bevezetett ENSZ-szankciókat – közölte Hugh Griffiths, a szankciók betartását felügyelő szakértői bizottság koordinátora.

Egy névtelenséget kérő forrás szerint a hajók szenet, vasat és halat szállítottak vagy szállítanak éppen most is Észak-Koreából, amit kifejezetten tiltanak a kommunista rezsimmel szemben bevezetett szankciók.

Hivatalosan nem közölték a hajók nevét, de egy szintén név nélkül nyilatkozó forrás szerint a Comore-szigeteki zászló alatt hajózó Petrel 8, a Szent Kitts; a Nevis lobogójával jelzett Hao Fan 6 és az észak-koreai zászló alatt hajózó Tong San 2 és a Jie Shun nevű hajók azok, melyek a világon sehol nem köthetnek ki.

Az ENSZ akkor fogadott el újabb szankciókat Észak-Koreával szemben, amikor szeptember végén végrehajtották a legnagyobb atombomba kísérletet. (index)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS