2019. május 21. keddKonstantin
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Az Egyesült Államok nem ismeri el a kurd függetlenségről tartott népszavazás eredményét

2017. szeptember 30. 10:00, utolsó frissítés: 10:00

Az Egyesült Államok nem ismeri el az autonómiával rendelkező iraki Kurdisztánban a függetlenségről szeptember 25-én tartott népszavazás eredményét - adta hírül pénteki közleményében az amerikai külügyminiszter.

Rex Tillerson a dokumentumban sürgette a szereplőket, hogy hagyjanak fel a fenyegetésekkel. Leszögezte: "az Egyesült Államok nem ismeri el az egyoldalú népszavazást", és egyúttal párbeszédre szólította fel az érintett feleket.

Washington álláspontja szerint a Kurdisztáni Regionális Kormányzat által megtartott hétfői referendum és az eredménye nem legitim.

Tillerson úgy fogalmazott: "továbbra is az egységes, szövetségi berendezkedésű, demokratikus és virágzó Irakot támogatjuk". Hozzátette: az amerikai kormányzat nyugalomra int, és "minden érintett féltől, beleértve Irak szomszédaitól is, azt kéri, hogy utasítsanak el minden egyoldalú intézkedést és erőszakot". Sürgette a kölcsönös vádaskodások és megtorlásokkal történő fenyegetések befejezését is.

Az iraki kurdok szeptember 25-i népszavazásukon elsöprő többséggel támogatták egy független állam létrehozását. A referendum eredményét, sem az iraki vezetés, sem a környező államok nem ismerik el, és végül Maszúd Barzani, a kurd autonóm területek elnöke bejelentette, hogy két évig "jegelik" a népszavazás eredményét.

Az Egyesült Államok már a népszavazás előtt többször jelezte, hogy nem ért egyet a referendum kiírásával, és kérte is a kurd vezetőket, hogy vonják vissza azt. Az amerikai elnök azonban - ellentétben Emmanuel Macron francia államfővel - még nem vette fel a közvetlen kapcsolatot Haider al-Abadi, iraki kormányfővel. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS