2017. december 15. péntekValér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

2018-tól a szaúd-arábiai nők újra vezethetnek gépjárművet

2017. szeptember 27. 10:08, utolsó frissítés: 10:10

Rendelet született Szaúd- Arábiában, aminek értelmében a nők is szerezhetnek jogosítványt és vezethetnek. Az ezt érintő kérdés, már a tavalyi év folyamán elkezdődött amikor a királyi család egyik tagja az egyik közösségi portálon fejtette ki véleményét, miszerint nem érti, hogy a nők miért nem vezethetnek. A vezetéstől való eltiltást a tanulástól való eltiltáshoz hasonlította, valamint bejegyzésében azt is megemlítette, hogy azzal, ha jogosítványuk lenne a munkavállalás is könnyebben menne számukra.

A reformrendelet szerint 30 nap áll a rendelkezésre egy kormányzati testület felállításához, melynek feladata az erre vonatkozó törvényi előírások és keretek összeállítása. Előreláthatólag a rendelet 2018 júniusában lép érvénybe. A szaúdi nők megközelítőleg fele már így is rendelkezik gépjárművel, csak azt nem vezetheti, ezért vagy sofőrük van, vagy pedig a család férfi tagja hordozza őket.

Szaúd-Arábiában a nők vezetési jogát 1990-ben vették el, amikor is 49 jómódú családból származó nő autóba ült és végigvonult az utcákon, ezzel tiltakozva az elnyomásuk ellen. Ezt követően a hatalom kiterjesztette az elnyomásukat, nem pedig fontolóra vette a változást. (index)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS