2019. október 21. hétfőOrsolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Törökország, Irak és Irán is ellenzi a kurd függetlenségi szavazást

2017. szeptember 22. 11:58, utolsó frissítés: 11:58

A török, az iraki és az iráni külügyminiszter New Yorkban megállapodott, hogy adott esetben összehangolt intézkedéseket tesznek a szeptember 25-re tervezett észak-iraki kurd függetlenségi népszavazás ellen.

Az ENSZ-közgyűlés alkalmával szerdán tartott, háromoldalú találkozó után elfogadott nyilatkozat szerint a tervezett referendum sem a kurdoknak, sem az észak-iraki autonóm kurd régiónak nem lenne hasznára. Mevlüt Cavusoglu török, Ibráhim al-Dzsaafari iraki és Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter egyúttal arra szólította Erbílt, hogy álljon el a népszavazástól. A három politikus kiemelte, hogy ehhez a nemzetközi közösség erőfeszítésére is szükség van.

A tárcavezetők nyomatékosították, hogy Iraknak mind a politikai egységét, mind a területi integritását meg kell őrizni. A referendum veszélybe sodorja mindazokat az eredményeket, amelyeket Irak az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel szemben "oly nehezen ért el". A három miniszter leszögezte, hogy a szeptember 25-i népszavazás egyrészt alkotmányellenes, másfelől új, nehezen kezelhető regionális konfliktusok kockázatát rejti magában.

A nyilatkozat arra is felhívta a figyelmet, hogy az Erbíl és a bagdadi központi kormány közötti ügy csak alkotmányos módon, konstruktív párbeszéd útján megoldható. A szintén New Yorkban tartózkodó Recep Tayyip Erdogan török államfő a napokban jelezte, hogy Ankara "nem hétköznapi" szankciókat készül kivetni az észak-iraki kurdokra.

Erbíl múlt pénteken hagyta jóvá, hogy szeptember 25-én népszavazást tartsanak a függetlenségről három kormányzóságban és a kurdok ellenőrzése alatt álló területeken. A bagdadi parlament viszont felhatalmazta a kormányt, hogy minden eszközzel védje meg az ország egységét, a legfelsőbb bíróság pedig felfüggesztette a függetlenségi népszavazást, mert több beadvány is érkezett a testülethez a referendum alkotmányossági vizsgálatát kérve.

Törökország mellett nemcsak Irak és Irán, de Szíria is ellenzi az iraki kurdok függetlenné válását. Ankara, Teherán és Damaszkusz egyaránt attól tart, hogy a lépés erősítené a területükön élő kurd kisebbség szeparatista törekvéseit. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS