2017. november 21. keddOlivér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Egy őshonos törzs tagjait mészárolhatták le aranybányászok Brazíliában

2017. szeptember 12. 12:44, utolsó frissítés: 12:54

Valószínűsíthető, hogy nemrég egy olyan őshonos törzset mészároltak le az Amazonas dzsungelben, amelyikkel eddig senki sem vette fel a kapcsolatot a külvilágból. A perui és brazil határ közelében dolgozó aranybányászok összetűzésbe kerültek egy ott élő törzzsel, majd lemészárolták őket és a folyóba dobták a holttesteket.

Az esetről egy olyan ember értesítette a hatóságokat, aki maga is csak hallott a történtekről. Amennyiben a hatósági nyomozás során megerősítést nyer a történet, akkor az az utóbbi évtized legnagyobb hasonló mészárlását jelenti.

A Survival International igazgatója nyilatkozatában elmondta, abban az esetben ha a vádak beigazolódnak, akkor a brazil kormány igen nagy bajba kerülhet, nemcsak azért, mert nem tudja megvédeni az Amazonas-menti törzseket, hanem azért is, mert külön illetéket szedett be annak érdekében, hogy megvédje a bennszülötteket a betolakodóktól és a bányászoktól, valamint az olyan beutazóktól, akik szétverik és kirabolják az ott élők falvait - ennek ellenére nem sikerült fenntartania a békét.

További információk szerint a kormány több, az őslakosok védelmére létrehozott bázist is megszüntetett nemrég, ezért is következhetett be a mészárlás. A bennszülötteknek esélyük sem volt, hiszen nyilakkal és íjakkal védekeztek a modern fegyverek ellen.

Az illegálisan ott dolgozó aranybányászok az információk szerint büszkeséggel mesélték a történteket, miszerint sikerült a több mint 10 főből álló, menekülő törzs tagjait elfogniuk. A mészárlás után összegyűjtötték a fegyvereiket, elrabolták ékszereiket, majd feldarabolták őket és a Jandiatuba folyóba dobták a holttesteket.

Más törzsek is élnek az Amazonas esőerdőben, akik feltehetőleg hasonló veszélybe kerülnek nap mint nap, mert a hatóságok nem biztosítják számukra a megfelelő védelmet. Az eljárást lassítja az, hogy az ott élő törzsek külön nyelvet beszélnek és nehéz velük kommunikálni, de ígéreteik szerint a hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy kiderítsék, mi történt valójában az Amazonas-menti dzsungelben. (thewashingtonpost)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS