2019. május 21. keddKonstantin
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Putyin (ismét) megérkezett Budapestre

2017. augusztus 28. 17:24, utolsó frissítés: 17:24

Az orosz elnök, Vlagyimir Putyin ismét Magyarországon van, fél éven belül már másodjára. A látogatás ezúttal, a budapesti cselgáncs-világbajnokság megnyitójának köszönhető, azonban azt, hogy Orbán Viktor ismét találkozik az orosz kormányfővel a Demokratikus Koalíció erősen bírálta.

Ara Kovács Attila, a Demokratikus Koalíció elnökség tagja elmondta, hogy Orbán találkozása Putyinnal azt fejezi ki, hogy nem a Nyugatot, hanem Keletet választotta.

Ilyash György Oroszország-kutató az Origónak elmondta, hogy Orbán és Putyin idei kétszeres találkozása teljes mértékben pozitív kapcsolatra utal, hiszen Magyarország mindig törekedett erre az orosz-magyar viszonyra. Vlagyimir Putyin a Nemzetközi Dzsúdó Szövetség tiszteletbeli elnökeként vesz részt a budapesti világbajnokság megnyitóján.

A DK közölte, hogy az orosz elnök olyan sportrendezvényre látogat amilyenre akar, viszont nem ért egyet azzal, hogy politikai és gazdasági tárgyalásokat folytasson ilyenszerű látogatása során.

A Momentum Mozgalom maga is tiltakozik Putyin gyakori látogatásai ellen, ma reggelre több utcanévtáblát olyan nevekre cseréltek, amelyek az orosz befolyás alatt álló Magyarországra emlékeztetnek.


(mti/origo)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS