2017. november 20. hétfőJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Magyarország megszakította a nagyköveti kapcsolatot Hollandiával

2017. augusztus 25. 12:03, utolsó frissítés: 12:05

Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy, megszakították Hollandiával a nagyköveti kapcsolatot és az ott tartózkodó magyar konzult is hazakérette egyeztetés céljából. Annak ellenére, hogy ez a szintű kapcsolat megszakadt illetve felfüggesztettnek bizonyul, az ügyvivői kapcsolatokat továbbra is ápolják az országgal, tette hozzá a külügyminiszter.

A kapcsolat felfüggesztésének oka a Gajus Scheltema, holland nagykövet által tett kijelentés miszerint „a muszlim terroristák ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány”. Továbbá az Orbán kormány hozzáállását és világlátását marxistának nevezte és hozzátette, hogy „ebben az országban csak pró és kontra álláspont lehetséges, valaki vagy velük van, vagy ellenük”.

Ezen kijelentések következtében Szijjártó kinyilvánította nem tetszését, és továbbá elmondta, hogy Scheltema már nem szívesen látott követ a külügyminisztériumban. (index.)

A magyar külügyminiszter nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy "Magyarország nem egy bokszzsák", illetve, hogy "a meghunyászkodás politikája lehet, hogy szokás volt eddig Magyarországon, de most már nem az."

A holland nagykövetség nem nyilatkozott ezen kérdés kapcsán. Szijjártó Péter felhívta a holland külügyminisztérium figyelmét, hogy amennyiben nem kérnek elnézést, abban az esetben a magyar kormány további diplomáciai lépéseket fog tenni. (index.hu)



Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS