2017. december 15. péntekValér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hetven éve nyerte el függetlenségét India

2017. augusztus 13. 15:54, utolsó frissítés: 15:54

Hetven éve, 1947. augusztus 15-én nyerte el függetlenségét India. A brit koronagyarmat ezt követően azonnal két részre, a hindu Indiára és a muszlim Pakisztánra szakadt, a tömegmészárlásokkal kísért folyamatban 15 millió ember kényszerült menekülésre addigi lakóhelyéről. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:

Az indiai szubkontinens mérhetetlen gazdagsága és stratégiai fekvése miatt már a 16. század óta az európai gyarmatosítás elsődleges célpontja volt, a portugálok, a hollandok és a britek is megvetették itt lábukat. A versengésből végül a britek kerültek ki győztesen, akik a 19. század közepén egész Indiára kiterjesztették hatalmukat (Viktória királynőt 1877-ben koronázták meg India császárnőjének), az uralmuk ellen kirobbant 1857-es szipojlázadást vaskézzel leverték. Ezután enyhítettek az elnyomáson, és törekedtek arra, hogy a felső kasztok tagjait megnyerjék maguknak, de az ellenállási folyamat végérvényesen megkezdődött.

1885-ben megalakult az Indiai Nemzeti Kongresszus (INC), amely a függetlenedés és az indiai nacionalizmus motorjaként megkerülhetetlen tényezővé vált. A britek 1909-ben minden állam élére kormányzót állítottak, az ő tanácsadó testületében indiaiak is részt vehettek. Az éledő nacionalizmus közepette ez kevésnek bizonyult, a Wilson amerikai elnök által az első világháború idején hirdetett önrendelkezés elve alámosta a brit birodalom alapjait. Nagy-Britannia 1919-ben kétkamarás indiai törvényhozást állított fel, és szavazati jogot adott az ötmillió leggazdagabb indiainak az ország ügyeinek intézésére.

A húszas évek forrongása közepette emelkedett ki a következő időszak három jelentős politikusa: Dzsaváharlál Nehru, Mahátma Gandhi és Muhammed Dzsinna. Gandhi erőszakmentes ellenállása az egész világ figyelmét Indiára terelte, más politikusok tevékeny ellenállásra buzdítottak. 1935-ben a brit parlament újabb jogokat biztosított az indiai központi törvényhozásnak és a 11 területi törvényhozásnak, a hadügyek és külügyek intézése azonban továbbra is brit kézben maradt. A törvény azonban nem vette figyelembe a vallási megosztottságot, így az önálló muszlim államot követelő Dzsinna és az egységet fenntartani akaró Nehru és Gandhi ellentéte egyre súlyosabbá vált.

A második világháború alatt az INC függetlenséget követelt a brit erőfeszítések támogatása fejében, válaszul a britek megint bebörtönözték Gandhit. A helyzet pattanásig feszült, és a háború végére nyilvánvalóvá vált, hogy a megroppant brit birodalom nem képes tovább fenntartani befolyását. Miután az 1947. évi választásokon a szigetországban a Munkáspárt került hatalomra, megkezdődtek a tárgyalások a britek, az INC és a muszlimok képviselői között. Mindkét fél elfogadta, hogy India a nemzetközösségen belül függetlenséget kapjon, de ez a szubkontinens megosztásával járt. A törvény 1947. augusztus 15-i életbe lépésekor két szuverén domínium jött létre, India mellett, két egymástól 1 500 kilométerre fekvő területből megalakult a muszlim többségű Pakisztán. Híres beszédében Nehru így értékelte a hosszan tartó küzdelem eredményét: "Amikor éjfélt üt az óra, és a világ alszik, India életre kel, és szabadságot kap. Egy olyan pillanat érkezik el, amely ritkán szokott a történelemben... véget ér egy korszak, egy nép lelke hosszú elnyomás után hallathatja hangját."

A hinduk és a muszlimok között tömegmészárlásokba torkolló összecsapások robbantak ki, az újonnan meghúzott határok 15 millió embert kényszerítettek lakóhelyük elhagyására. India és Pakisztán a vitatott hovatartozású Kasmír miatt már 1947-ben háborút kezdett, amelyet hatvan év alatt még három követett, a vérontást megakadályozni képtelen Gandhit 1948 januárjában egy megszállott hindu gyilkolta meg. 1971-ben Pakisztán is kettészakadt, a keleti országrészből megalakult Banglades. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS