2017. október 22. vasárnapElőd
15°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Börtönbüntetések születtek a horvát autópálya-korrupciós ügyben

2017. július 11. 19:23, utolsó frissítés: 19:23

Megszületett az első ítélet kedden a horvát autópálya-korrupciós ügyben: Bozidar Kalmetának, a korábbi jobbközép Sanader-kormány volt tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszterének három vádlottársát fejenként egyéves szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélte a bíróság - jelentette a horvát közszolgálati televízió (HRT).

Igor Premilovac, Josip Sapunar és Ivan Berket a börtönbüntetést közmunkával kiválthatja, miután beismerték, hogy elkövették az összes cselekményt, amellyel a horvát főügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni igazgatósága (USKOK) megvádolta őket. Az elkövetőknek több millió kunát is vissza kell fizetniük.

Az USKOK 2013-ban indított nyomozást az említett személyek ellen és azzal vádolták őket, hogy 2005 és 2010 között legalább 30
millió kunával (1,2 milliárd forinttal) rövidítették meg a Horvát Autóutak (HAC) állami autópályakezelő vállalatot.

A nyomozók azt állították, hogy a HAC alvállalkozói egy cseh közvetítő cég, a "Remoker" számlájára fizettek be 30 millió kuna kenőpénzt a megrendelések fejében. Ebből a cég tulajdonosa 5,5 millió kunát megtartott magának, a maradék összeget pedig a vádlottak maguk között osztották el. Bűnszövetkezetben elkövetett vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolta meg őket az ügyészség.

Az autópálya-korrupciós ügyben érintett miniszter ügyében múlt szerdán határozott volna a bíróság a tárgyalás időpontjáról, de több vádlott és maga Bozidar Kalmeta sem jelent meg az előkészítő ülésen.

Josip Sapunar, a HAC pénzügyi igazgatóságának korábbi tagja vallomásában korábban elmondta, hogy 2004 és 2008 között a horvátországi főbb útvonalak építését kiterjedt korrupció kísérte. Hozzátette: az építtetők a reálisnál magasabb költségeket számoltak el az államnak, a vállalkozók ráadásul kenőpénzeket fizettek a megrendelések fejében.

A drága építkezés és a túlárazás következtében az autópályát kezelő vállalat olyan adósságokat halmozott fel, amelyet most nem tud visszafizetni, és a csőd szélére került. A HAC kötelezettségei 5,2 milliárd euróra rúgnak. A cégnek csak az idén 1,14 milliárd euró törlesztőrészletet kell visszafizetnie, jövőre pedig még többet. A cég adóssága az államadósság 13,5 százalékát teszi ki, a bevételek pedig nem elegendőek arra, hogy a következő öt évben fedezzék a hiteleket. Ennek következtében április óta már 15 százalékkal drágultak a horvát autópályadíjak. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS