2019. szeptember 21. szombatMáté, Mirella
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A védelmi politika áll majd a közös francia-német kormányülés középpontjában

2017. július 10. 18:46, utolsó frissítés: 18:46

Az uniós védelmi politika áll a csütörtöki francia-német közös kormányülés középpontjában, amelyet Emmanuel Macron francia államfő és Angela Merkel német kancellár vezetésével tartanak Párizsban - közölte hétfőn a francia elnöki hivatal.

A tájékoztatás szerint Párizs és Berlin elsősorban a két ország egységére akarja ismételten ráirányítani a figyelmet az immár 19. közös kormányüléssel, amelyen a vezetőkön és a külügyminisztereken kívül a védelmi, a belügyi és a munkaügyi tárca vezetői vesznek részt.

A közös munkaebéd előtt a minisztériumi vezetők párokban fognak dolgozni az illetékességi körükbe eső projektek kidolgozásán.

A két kormány együttes ülésének legfőbb kérdése a védelmi és a biztonságpolitika lesz, elsősorban a terrorizmus elleni harc függvényében. A francia elnök várhatóan felkéri a német kancellárt, hogy járuljon hozzá a Száhel-övezet országainak támogatásához, ahogy azt a térség országainak júniusi bamakói csúcstalálkozóján is megtette.

Párizs azt szeretné, ha a régió országai kialakítanának egy hadsereget a dzsihadisták elleni harcokhoz, amellyel párhuzamosan a Száhel-övezet fejlesztésére pénzügyi alapot hozna létre Franciaország, számítva Németország anyagi támogatására is.

Miután az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői június 22-én megerősítették, hogy létrehoznak egy közös európai védelmi alapot, illetve összehangolják és megerősítik a tagországok közötti strukturális katonai együttműködést, a francia kormány csütörtökön már konkrét együttműködési projekteket szeretne bejelenteni.

"Minisztériumonként akcióterveket fogunk készíteni, egyértelmű projektekkel, nagy általános nyilatkozatok helyett" - fogalmazott egy francia elnökségi forrás.

A párizsi találkozó napirendjén szerepel még a kulturális cserék kérdése és a német nyelv tanításának fejlesztése a francia iskolákban, valamint a technológiai együttműködés kiszélesítése az energetikai átmenetben. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS