2019. július 23. keddLenke
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Sajtó-bírálat a segélyakciónak

2005. január 06. 13:45, utolsó frissítés: 13:45

Az ENSZ egymilliárd dollár sürgős segély folyósítását kéri a délkelet-ázsiai szökõár 5 millió károsultjának azonnali megsegítésére. Az ötven ország, illetve nagyvállalat által felajánlott segélyek összege már meghaladta a hárommilliárd dollárt. Az adományok jelentős része azonban nem humanitárius gyorssegélyre vonatkozik, hanem a szökőár által szétdúlt területek helyreállítására és a későbbi újjáépítésre.

A párizsi Le Nouvel Observateur szerkesztője kifejezetten elégedetlen az Orvosok Határok Nélkül (Médecines Sans Frontieres, MSF) elnevezésű segélyszervezet viselkedésével. A csoport vezetője ugyanis köszönettel leállította az adakozási kampányt, mivel elegendő pénz érkezett be a dél-ázsiai segélyprojekt finanszírozására. "A szervezet bejelentése ugyan becsületességről és szigorúságról tanúskodik, de megtörheti a szolidaritási hullám lendületét" – írja a szerző, és hozzáteszi, hiba lenne azt hinni, hogy az orvosoknak szánt adományokat most máshová fogják irányítani.

A német Frankfurter Rundschau vezércikkében cáfolja azt, hogy az ország jelentősen megnövelt állami segélye pusztán politikai kalkuláció eredménye lenne. Schröder kormányát azzal vádolják, hogy választási célokat vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagságát szem előtt tartva döntött 674 millió dollár átutalásáról.

A Frankfurter Allgemenie Zeitung szerint Európa túl lassú volt, ami a helyszíni segélyt illeti. A lap megjegyzi, hogy Ausztrália, India és az Egyesült Államok szállítottak elsőként adományokat a túlélőknek. (hír tv/bbc)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS