2017. június 23. péntekZoltán
19°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mecsetből távozó emberek közé hajtott egy furgon Londonban

2017. június 19. 07:12, utolsó frissítés: 13:18

UPDATE: Neil Basu hétfői nyilatkozatában elmondta: a támadás akkor történt, amikor a helyi közösség tagjai éppen elsősegélyben részesítettek egy férfit, aki azonban meghalt. A Scotland Yard főparancsnok-helyettese szerint egyelőre nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy az elhunyt halálát a gázolásos támadás okozta; ennek kiderítése is a vizsgálat egyik feladata.

Hétfői brit médiaértesülések szerint az illető rosszul lett a helyi buszmegállóban, és többen a segítségére siettek, amikor a támadó közéjük gázolt furgonjával.

Neil Basu elmondta, hogy az elhunyt és a sérültek mindegyike a helyi muszlim közösség tagja. Megerősítette azt is, hogy a furgon vezetőjét a közösség tagjai feltartóztatták, és a rendőrség gyilkossági kísérlet gyanújával vette őrizetbe.

A magas rangú rendőrtiszt elismerően szólt a támadót feltartóztatók által tanúsított önmérsékletről és a rendőrségnek nyújtott segítségükről.

Basu szerint a korábbi médiaértesülésekkel ellentétben nincs hír arról, hogy bárki késelésből eredő sérüléseket szenvedett volna. A rendőrség nem tud arról sem, hogy az elkövetőnek lettek volna társai.

Online hírportálok hétfő hajnalban olyan értesüléseket közöltek, hogy a furgon vezetője a gázolás után kiszállt a járműből és legalább egy embert megkéselt. Voltak olyan értesülések is, hogy a jármű vezetőjének két társa volt, akik elmenekültek a helyszínről.

Neil Basu szerint a gázoló által használt furgont a rendőrség már átvizsgálta, és nem talált benne olyasmit, ami bármilyen veszélyt jelentene.

A Scotland Yard nem sokkal korábbi közleménye szerint az elkövetőt is kórházba szállították, és amint onnan távozhat, vizsgálati fogságba kerül, később pedig megvizsgálják elmeállapotát. (mti)

UPDATE: A Scotland Yard terrorcselekményként kezeli az észak-londoni muszlim közösség elleni hétfő hajnali támadást - jelentette be hétfő délelőtt Neil Basu, a londoni rendőrség főparancsnok-helyettese, aki a Scotland Yard országos terrorelhárítási tevékenységének összehangolását irányítja.

Basu aláhúzta: a nyomozóhatóságok egyelőre nyitott kérdésnek tekintik a gázolásos támadás elkövetőjének indítékait, ettől függetlenül azonban terrortámadásnak tartják a történteket, és a vizsgálatot a Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága vezeti. (mti)

UPDATE: Theresa May miniszterelnök bejelentette, terrorcselekményként kezelik a gázolást.

UPDATE: A Brit Muszlim Tanács főtitkára, Harun Khan hétfő reggeli nyilatkozatában kijelentette: a szemtanúk beszámolói alapján úgy tűnik, hogy az elkövetőt iszlámgyűlölet vezérelte tettében.

Khan hozzátette: a muszlim közösség az elmúlt hetekben, hónapokban számos, ugyancsak iszlámgyűlölettől vezérelt incidenst élt át, de a hétfői támadás volt a jelenség eddigi legerőszakosabb megnyilvánulása.

Harum Khan közölte: a ramadán végének közeledtével sok muszlim látogatja majd a mecseteket, ezért a tanács elvárja, hogy a hatóságok sürgősen fokozzák a mecsetek környékének biztonsági őrizetét. (mti)

*

Gyalogosok közé hajtott egy furgon hétfő hajnalban London északi részén, egy mecset közelében. A Brit Muszlim Tanács tájékoztatása szerint a szándékosan elütött emberek a helyi mecset közösségének tagjai, akik a Ramadán böjtjét követő esti imádságról távoztak.

A támadásban egy ember meghalt és nyolcan megsérültek a BBC legfrissebb információi szerint. A Scotland Yard egy 48 éves férfit letartóztattak a gázolás után, amelyet a Finsbury Park közelében működő mecset muszlim kulturális központja mellett követtek el a Seven Sisters Roadon.

Theresa May brit miniszterelnök rettenetes incidensnek nevezte hétfő hajnali nyilatkozatában a történteket. A gázolást a terrorellenes rendőrség vizsgálja.

Az Evening Standard című londoni napilap online kiadásának értesülése szerint a gázolás után a furgon vezetője, egy fehér férfi kiszállt a járműből és legalább egy embert megkéselt.

A The Sunnak nyilatkozó szemtanúk közül egyesek azt mondták: úgy látták, hogy az őrizetbe vett férfi két társa elfutott a helyszínről.

Egybehangzó médiaértesülések szerint a furgont egy walesi haszonjármű-kölcsönző cégtől bérelték.

Ezeket az értesüléseket a londoni rendőrség hétfő hajnalig nem erősítette meg. (mti, bbc)


VilágRSS