2017. október 22. vasárnapElőd
16°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Elfogadta a magyar parlament a civiltörvényt

2017. június 13. 14:07, utolsó frissítés: 14:10

Elfogadta a magyar parlament kedden a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt.

A fideszes Kósa Lajos, Gulyás Gergely, Németh Szilárd és Vitányi István által jegyzett indítvány 130 kormánypárti igen, 44 nem és 24 - jobbikos - tartózkodó szavazatot kapott.

A jogszabály alapján a törvény hatálya alá tartozó egyesületek és alapítványok 15 napon belül kötelesek bejelenteni a bíróságon külföldről támogatott szervezetté válásukat, amint az általuk kapott tárgyévi támogatások összege eléri a pénzmosás elleni törvényben meghatározott összeg kétszeresét, azaz 7,2 millió forintot. Nem kell viszont beszámítani ebbe az összegbe azokat a támogatásokat, amelyeket az Európai Uniótól származó forrásként költségvetési szerven keresztül kapnak.

A Velencei Bizottság észrevétele alapján rögzítették a törvényben azt is: nem kell közzétenni a külföldi támogató személyes adatait, ha az általa nyújtott támogatás egy év alatt nem éri el az 500 ezer forintot.

A most elfogadott törvény szerinti kötelezettségeit nem teljesítőket ügyész szólítja fel arra, hogy 30 napon belül tegyenek eleget az előírásoknak. Nem teljesítés esetén ezt egy újabb - 15 napos határidejű - felhívás követi. Ha ez is eredménytelen, az ügyész a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról szóló törvény szerinti bírság kiszabását kezdeményezi a bíróságnál.

Szintén a Velencei Bizottság javaslata nyomán hagyták el a törlés lehetőségét a szankciók közül. A jogszabály ehelyett azt mondja ki, hogy az ügyész az ismételt felhívást követően a civiltörvény szabályainak megfelelően, az arányosság figyelembevételével jár el.

A külföldről támogatott szervezetek köréből könnyebben lehet kikerülni, mint azt javasolták az előterjesztők. Így - ugyancsak a Velencei Bizottság észrevétele alapján - már akkor kikerülhetnek, ha egymást követő két adóévben nem érik el a törvényi támogatási szintet, szemben az eredetileg indítványozott egymást követő három adóévvel. A nyilvántartásért felelős miniszternek ekkor haladéktalanul törölni kell az érintett szervezetet a nyilvántartást bemutató honlapról.

Kikerült továbbá a törvényből az egyszerűsített törlés eljárása.

A jogszabály hatálya nem terjed ki a civil szervezetnek nem minősülő egyesületekre és alapítványokra, a sporttörvény hatálya alá tartozó egyesületekre, valamint a vallási tevékenységet végző és a nemzetiségi szervezetekre.

A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

A fideszes előterjesztők indoklása szerint a civil szervezetek és alapítványok az általuk ellátott tevékenységek, illetve az alapítóik által kitűzött célok megvalósításán keresztül a demokratikus ellenőrzésben és a közvélemény-formálásban fontos szerephez jutnak. Ezért alapvető közérdek fűződik ahhoz, hogy a társadalom egészének egyértelmű legyen, e szervezetek milyen érdekeket képviselnek. Figyelemmel kell lenni továbbá azokra a kihívásokra, amelyeket a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásával összefüggésben az átláthatatlan eredetű pénzmozgások jelentenek - tették hozzá.

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja erkölcstelennek, megbélyegzőnek és feleslegesnek tartja a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot.

Szelényi Zsuzsanna keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a politikai célokon kívül semmi nem indokolja az úgynevezett civiltörvény megszavazását, mert ezeknek a szervezeteknek az átláthatóságát a jelenlegi jogszabályok is biztosítják.

A független képviselő arra is kitért, hogy a javaslat tele van kivételekkel, ugyanis az egyházi szervezetek, a sporttestületek, a politikai szervezeteket és a nemzetiségi kisebbségeket támogató szervezetek nem tartoznak a hatálya alá. A képviselő hangsúlyozta, hogy elutasítják az indítványt és annak elfogadása után törvényi úton támadják majd meg a jogszabályt.

A Párbeszéd véleménye szerint előbb egy alapos társadalmi egyeztetést kellett volna lefolytatni a civiltörvényről és a parlamentnek csak ezt követően lett volna szabad szavaznia a jogszabályról.

A párt társelnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a Helsinki Bizottság aggályaira hivatkozva azt mondta, hogy a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény a kormány társadalmi szervezetek elleni támadássorozatának a része. A jogszabály semmi mást nem szolgál, csak a kormány hatalmi céljait - tette hozzá Szabó Tímea. A független képviselő minimális jelentőségűnek nevezte, hogy a kabinet az indítvány egyes részeken puhított, mert úgy látta, hogy továbbra is megmarad a megbélyegzés, megmaradnak a szankciók.

A törvény emellett sérti az egyesülési és a szólásszabadsághoz való jogot - jelentette ki. Az pedig a diszkrimináció tilalmába ütközik, hogy különbséget tesznek egyes szervezetek között, mert a jogszabály sem vallási, sem sportszervezetekre nem vonatkozik - tette hozzá. (mti, hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS