2019. november 13. szerdaSzilvia
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Dzurinda támadja az MKP-t

2005. január 04. 11:34, utolsó frissítés: 11:34

Az elmúlt évben néhány pozitív tényező kedvezően befolyásolta a szlovák-magyar kapcsolatok alakulását – jelentette ki Mikulás Dzurinda. A miniszterelnök példaként a kedvezménytörvény szlovákiai alkalmazásáról született kormányközi egyezséget említette, amelyben a magyar fél "elismerte, hogy az ő jogszabályai nem lehetnek hatályosak a mi országunkban, és ilyen elvi alapállásból végül kulturált megállapodás született. Ugyanilyen megnyugvással fogadtuk a kettős állampolgárságról döntő, eredménytelen magyarországi népszavazás hírét is" – közölte.

Belpolitikai kérdésekre rátérve, Dzurinda azonban így folytatta: a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) néhány vezető politikusa túlságosan ingerlékeny. Jól tudják, hogy Szlovákiában türelmes, demokratikus, a másságot tisztelő politizálást folytatunk. Úgy látom viszont, mintha az MKP néhány vezetőjét ingerelné ez a nyugalom.

Szlovákiai magyar politikusoknak arra a többször hangoztatott véleményére, amely szerint a magyarok lakta régiókban Vladimír Meciar pártját is bevonva, szlovák nagykoalíció megalakítására és az MKP kiszorítására törekednek, Dzurinda ezt felelte: úgy látom, hogy a magyar politikusok elsősorban Nyitra megyében érzéketlenül visszaéltek többségi erőfölényükkel, és ezzel maguk ellen haragították a szlovák pártok regionális vezetőit. Bugár Béla MKP-elnök visszautasította Dzurinda feltevéseit. (népszabadság)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS