2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

UEFA: nem fenyegeti terrortámadás veszélye a szerdai stockholmi döntőt

2017. május 23. 13:01, utolsó frissítés: 13:38

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) információi szerint a szerdai, stockholmi Európa Liga-döntőt nem fenyegeti terrortámadás veszélye, ugyanakkor a szurkolóknak korán kell megérkezniük a stadionhoz az alapos átvizsgálások miatt.

Az UEFA a honlapján kedd délelőtt a hétfő éjszakai manchesteri terrortámadásra reagálva adott ki közleményt, melyben az áll, hogy a szövetséget sokkolta a - jelenlegi adatok szerint - 22 halálos áldozatot követelő merénylet, egyúttal együttérzését fejezte ki az elhunytak családtagjainak, illetve a sérülteknek.

A svéd fővárosban sorra kerülő finálé egyik résztvevője éppen manchesteri csapat, a United, amely az Ajax Amsterdammal játszik.

"Jelenleg nincsen olyan hírszerzési információ, amely azt sugallná hogy az Európa Liga-döntő és az ahhoz kapcsolódó bármely esemény támadásnak lenne célpontja" - olvasható a közleményben.

Az UEFA hozzátette, hogy a svéd hatóságokkal hosszú ideje együttműködik az EL-finálé rendezésében, az áprilisi stockholmi merényletet követően pedig az eredeti biztonsági intézkedések mellé további szigorításokat vezettek be.

A szövetség végezetül a szurkolók figyelmét hívta fel arra, hogy a beengedésnél csúszások várhatóak a fokozott ellenőrzések miatt, ezért kérik a nézőket, hogy a lehető legkorábban érkeznek meg a stadionhoz. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS