2017. október 22. vasárnapElőd
12°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kevesebb légi baleset volt tavaly, mint 2015-ben, de több áldozatot követeltek

2017. május 10. 09:19, utolsó frissítés: 10:15

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség adatai szerint bár 2016-ban kevesebb légi baleset volt mint egy évvel korábban, többen haltak meg.

A kedden publikált éves repülésbiztonsági jelentés adatai azt mutatják, hogy 2016-ban 1,61 baleset jutott egymillió repülésre, míg 2007-ben ugyanez az adat 3,53 volt, ez 54 százalékos javulás, de a 2015-ös adatnál is 10 százalékkal jobb.

Ugyanakkor nőtt a halálos balesetek és az ezekben elhunytak száma is 2015-höz képest: két éve 4 halálos balesetben 136-an, tavaly 10 halálos kimenetelű szerencsétlenségben 268-an vesztették életüket. Ez azonban még mindig az ötéves átlag alatt van.

A legtöbb baleset a Közel-Kelet - Észak-Afrika régióban történt (5,8 baleset egymillió repülésenként), a legkevesebb pedig Észak-Ázsiában volt, ahol egymillió repülésre 0,19 baleset jutott.

A leggyakoribb baleseti ok amiatt következett be, hogy a repülőgép elhagyta a futópályát, illetve a gurulóutat, de gyakori volt az is, hogy a gép behúzott futóművel landolt, valamint a futómű összecsuklott landoláskor.

Halálos balesetek legnagyobb részben azért következtek be, mert az irányítást elvesztették repülés közben és emiatt a gép lezuhant. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS