2017. október 22. vasárnapElőd
16°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Törökország: a népszavazás érvénytelenítést kéri az ellenzéki pártok nagy része

2017. április 18. 19:38, utolsó frissítés: 19:38

A legfőbb török ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) kedden hivatalosan is benyújtotta kérelmét a Legfőbb Választási Tanácsnak (YSK) arra vonatkozóan, hogy választási csalás miatt érvénytelenítse az elnöki rendszer bevezetéséről döntő vasárnapi referendum eredményét - írta a Hürriyet című török napilap kedden internetes oldalán.

Bülent Tezcan, a CHP alelnöke kedden törvénytelennek minősítette a népszavazás eredményét, miután a YSK a párt szerint 2,5 millió hivatali pecséttel el nem látott borítékot és szavazócédulát érvényesként számolt el a voksok összesítésénél. Mint mondta: mindenki tudja, hogy a referendumon az elnöki rendszert ellenzők győztek. Azt az eredményt, amelyet nyomással és fenyegetéssel nem tudtak elérni, a YSK-t "bevetve" próbálták elérni - tette hozzá.

Erdal Aksünger, a párt másik alelnöke, aki kedden korábban a YSK vezetőjével, Sadi Güvennel találkozott is, a megbeszélés után azt nyilatkozta: az YSK feltétlenül összeül és döntést hoz a kérdésben. Aksünger jelezte: a jogsértések főként a kurdok lakta keleti és délkeleti országrészben történtek.

A CHP előzőleg jelezte, hogy amennyiben szükséges, kész akár az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni az ügyben.

Kemal Kilicdaroglu CHP-elnök kedden Twitter-üzenetekben közölte: nem ismeri el és nem is fogja elismerni a referendum eredményét. Kilicdaroglu azt írta, hogy április 16-án a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) az YSK-val karöltve "népakarat elleni puccsot" hajtott végre. Hangsúlyozta: az elnöki rendszert ellenző szavazatok győzelmének bizonyítéka, hogy a választási tanács az érvénytelen igen voksokat érvényesnek számolta az összesítésnél.

A Hürriyet kedden arról is beszámolt, hogy Ankarában és Isztambulban emberek százai sorakoznak panaszaikkal a YSK helyi hivatalai előtt, ahová rohamrendőröket vezényeltek a biztonság fenntartása érdekében. A tömegben sok mérnök, orvos és művész található - emelte ki a Hürriyet. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS