2017. december 15. péntekValér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Török népszavazás: az elnöki rendszert támogató voksok állnak győzelemre a végeredményhez közel

2017. április 16. 19:38, utolsó frissítés: 20:18

Az elnöki rendszer bevezetését támogató igen szavazatok 51,9 százalékon, a változtatást ellenző nem voksok 48,1 százalékon állnak a szavazatok 94 százalékos feldolgozottságánál a vasárnapi referendumon Törökországban - jelentette a török média.

A török nagyvárosok közül Isztambulban és Ankarában is előnyre tettek szert a nem szavazatok. A Boszporusz-parti metropoliszban 50,9, a fővárosban pedig 50,1 százalékon állnak az elnöki rendszer bevezetése elleni voksok.

Izmirben is a nemek tábora van többségben 68,5 százalékkal a részeredmények szerint, csakúgy mint Antalyában és Adanában, valamint a többségében kurdok lakta délkeleti Diyarbakirban, ahol szintén többen szavaztak az elnöki rendszer bevezetése ellen. Bursában 53,2 százalékkal az igenek vezetnek.

Veysi Kaynak török miniszterelnök-helyettes a Habertürk című tekinytélyes napilap jelentése szerint úgy nyilatkozott, hogy az igen szavazatok elmaradnak a várt aránytól, de így is vezetnek.

A Habertürk adatai alapján a részvételi arány 86,7 százalékos volt.

A referendum alatt három ember életét követelő összetűzés történt. Az incidens a főként kurdok lakta délkeleti Diyarbakir tartomány Cermik körzetének egy kis falusi szavazóhelyiségénél történt. Az iskola udvarán politikai nézeteltérés miatt két rokoni kapcsolatban álló csoport összeszólalkozott, és a vitában szúró-, illetve lőfegyverek is előkerültek. A sérüléseik következtében hárman életüket vesztették, a csendőrség két embert vett őrizetbe. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS