2017. december 15. péntekValér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Két kopt keresztény templomnál is robbantottak virágvasárnap Egyiptomban

2017. április 09. 12:33, utolsó frissítés: 20:30

UPDATE/ÖSSZEFOGLALÓ: Robbantásos merényletet követtek el vasárnap Egyiptomban két keresztény templomnál, legalább 43 ember meghalt, és a sebesültek száma a százat is meghaladja. A támadások elkövetését az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.

Először, délelőtt tíz óra körül a Kairótól északra, a Nílus deltájában fekvő Tanta város Szent György-templomában robbant fel pokolgép a virágvasárnapi mise idején, amikor mintegy kétezren tartózkodtak a templomban. A robbanás legkevesebb 27 embert megölt és 78-at megsebesített.

Az egyiptomi kormány terrorcselekménynek minősítette a tantai robbantást. "A terrorizmus ismét lecsapott Egyiptomra, ezúttal virágvasárnapon" - közölte a külügyminisztérium szóvivője, Ahmed Abu Szaid vasárnap Twitter-üzenetében.

Az al-Arabíja arab hírtelevízió és az egyiptomi állami televízió értesülései szerint a robbantással kapcsolatban két embert őrizetbe vettek.

Pár órával később Alexandriában robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő a Szent Márk-katedrálisnál, ahol előzőleg II. Tavadrosz kopt pápa mutatott be virágvasárnapi misét. Az egyiptomi egészségügyi minisztérium közlése szerint 16-an meghaltak és legalább 41-en megsebesültek a detonációban. Az egyházfő jól van, még a merénylet előtt távozott a katedrálisból.

A merénylő nem jutott be a templomba, mivel a bejáratot védő rendőrök feltartóztatták, és ekkor hozta működésbe a robbanószerkezetet. A halálos áldozatok között van három rendőr is.

Az egyiptomi koptok, akik a Közel-Kelet legnépesebb és egyik legősibb keresztény közösségét képviselik, évek óta a radikális iszlamisták megtorlásainak célpontjai. Abdel-Fatah esz-Szíszi egyiptomi elnök a robbantások után összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot, és elrendelte, hogy az ország valamennyi tartományában vezényeljenek ki katonákat a kulcsfontosságú létesítmények védelmére.

UPDATE: Alexandriában is pokolgép robbant a kopt keresztény Szent Márk templom előtt pár órával a tantai robbanás után. A BBC tudósítása szerint a robbanásban 11 ember vesztette életét, illetve többen megsebesültek.

A BBC szerint úgy időzítették a robbantásokat, hogy azok a lehető legnagyobb pusztítást okozzák. Tarek Atiya tábornok, az egyiptomi belügyminisztérium szóvivője szerint a tantai robbantás az oltár közelében történt, miközben az emberek a virágvasárnapi misén vettek részt. Alexandriában a templomnál gyülekezők között robbantottak.

Közben az első támadást a hatóságok hivatalosan is merényletnek minősítették, bár egyelőre még senki sem vállalta érte a felelősséget. A tartományi kormányzó, Ahmad Deif szerint vagy egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát, vagy valaki előre bombát rejtett a templomba. A tantai robbantás áldozatainak a száma a legfrissebb adatok szerint 25-re emelkedett.

***

Legkevesebb tizenhárom embert ölt meg egy Egyiptom északi részén, a Nílus deltájában fekvő Tanta városában a kopt Szent György székesegyháznál történt robbanás - írja a BBC.

A televíziós társaságok tudósításra hivatkozva azt írják, hogy a legalább negyven személy megsérült a virágvasárnap történt robbanásban. A tudósítás szerint a robbanás oka még nem ismert, de az egyiptomi kopt keresztények az elmúlt években rendszeres célpontja voltak az iszlamista szélsőségeseknek. (bbc)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS